Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Csapatunk védője első alkalommal készül az MTK ellen.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/13749.jpg)
- Első alkalommal játszhatsz az MTK ellenfeleként a magyar bajnokságban, milyen érzések kavarognak benned néhány nappal a meccs előtt?
Mindenképp egy különleges mérkőzés lesz ez számomra, hiszen az MTK-ban nevelkedtem, és több mint nyolc évet töltöttem el a fővárosi klubnál utánpótlás- és felnőtt szinten. Nagyon sok szép és jó emlékem van az MTK-ról, ezeket péntek este azonban félreteszem, és csak a Vidi sikerére fogok koncentrálni.
- Lassan nyolc éve, hogy utoljára az MTK színeiben játszottál. Sok ismerősöd van még a csapatban, vagy azóta azért kicserélődött az ottani gárda?
Egyre kevesebb. Kanta Józsit vagy Pál Andrist említhetném a régiek közül. Az MTK-ra mindig is jellemző volt, hogy rendszeresen fiatalítják a keretet, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy a csapat nagy része nem abból az időből való, amikor én ott játszottam. A szakmai stábban ott van Garami Józsi bácsi, aki már akkor is a csapat edzője volt, amikor az Anderlechthez kerültem, de említhetném Pölöskey Gábort is, aki annak idején engem is felfedezett.
- A szurkolók és az újságírók egyöntetű véleménye az volt, hogy vasárnap a Ferencváros ellen játszottál eddig a legjobban a Vidiben. Te is így érzed?
Úgy érzem, folyamatosan lendülök formába, és folyamatosan lépek előre. Persze eddig is rengeteget edzettem, akár csak most, de ahhoz, hogy egy játékos tudása legjavát tudja nyújtani, arra van szüksége, hogy meccseket játsszon. Örülök, ha sokan úgy látják, hogy most játszottam a legjobban, azonban a célom az, hogy az MTK meccs után, ha pályára lépek, akkor azt mondhassák, hogy az MTK elleni meccsen szerepeltem a legjobban.
![](_files/news/small/13779.jpg)
Valamennyi díjazott a VIP-ből tekinthette meg az MTK elleni győztes bajnokinkat.
![](_files/news/small/13766.jpg)
Egykori gólkirályunk a helyszínen tekintette meg az MTK elleni meccsünket, és exkluzív interjút adott a vidi.hu-nak!
![](_files/news/small/13763.jpg)
A mérkőzés elején Mitrovics, a végén Nikolics talált be, izgalmas találkozón tartottuk itthon a három pontot.
![](_files/news/small/13764.jpg)
A két vezetőedző a találkozót követően értékelte a látottakat.
![](_files/news/small/13761.jpg)
Az MTK mesterét arról kérdeztük, milyen találkozóra számít péntek délután.
![](_files/news/small/13751.jpg)
José Gomes irányítása alatt fölényesen vezetjük az idei bajnoki meccsek tabelláját, a budapesti kék-fehér együttes viszont úgy tűnik ezúttal is visszaesik a szezon második felére.