Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Védőnk reméli, hogy sokan látogatnak ki a Győr elleni Magyar Kupa-elődöntőre, hiszen óriási segítséget jelent a csapatnak a szurkolók támogatása.

"Vasárnap sajnos kiengedtük a kezünkből a győzelmet, nem lehetünk elégedettek az 1-1-es döntetlennel. Egy kis koncentráció hiányzott a befejezéseknél, ezért nem sikerült már gólokkal vezetnünk az első félidő után. Ma este jobban oda kell figyelnünk az ilyen szituációknál. A csapat és személy szerint én is javítani akarunk, ezért nagyon várjuk már a mai mérkőzést. Meg persze azért is, mert végre a saját szurkolóink előtt egy igazi presztízs meccset játszhatunk, aminek ráadásul óriási tétje van. A legfontosabb az lesz, hogy ne kapjunk gólt hazai pályán. Ezen kívül azt sem szabad elfelejtenünk, hogy két találkozón dől el a továbbjutás sorsa, olyan eredményt kell tehát elérnünk a Sóstói Stadionban, ami bíztató lehet a május 8-án esedékes győri visszavágóra. Remélem, hogy sokan kilátogatnak az összecsapásra, hiszen rendkívül nagy segítség nekünk a pályán, amikor érezzük a szurkolók támogatását. Győrben közel tízezer néző volt vasárnap, szép számmal képviseltették magukat a mi szurkolóink is, öröm volt olyan környezetben futballozni. Szerda este bárki lépjen pályára, a maximumot fogja nyújtani annak érdekében, hogy győztesen hagyhassuk el a pályát" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Szolnoki Roland.
Így utaznak a játékosaink
2013. Április 18.
Szekeres Adrián legszívesebben olvasni szeret utazás közben, és mivel tavaly körberepültük fél Európát, volt is ideje bőven.
Győrben kell kiharcolnunk a továbbjutást
TUDÓSÍTÁS @ 2013. Április 17.
Rengeteg helyzetet alakítottunk ki a Magyar Kupa-elődöntő első mérkőzésén, de az ETO nagyon jól használta ki két lehetőségét és nyert.
José Gomes: "Továbbra is ugyanannyi esélye van a továbbjutásra mindkét csapatnak"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2013. Április 17.
A mérkőzés után a két vezetőedző értékelte a látottakat.
José Gomes: "Hazai pályán csak a győzelem lehet a célunk"
INTERJÚ @ 2013. Április 17.
Vezetőedzőnk kiemelte, egy kupameccs esetében különösen fontos a jó eredmény, hiszen később már nagyon nehéz javítani.
Andó-Szabó vezeti a szerdai Magyar Kupa elődöntőnket
2013. Április 16.
Ebben a szezonban ötödik alkalommal találkozunk a rutinos játékvezetővel.
Gyurcsó: "Nagyon fontos, hogy kapott gól nélkül győzzük le szerdán az ETO-t"
2013. Április 16.
Fiatal középpályásunk azt is elárulta honlapunknak, hogy bízik abban, hogy sok szurkoló látogat ki a mérkőzésre és végig biztatni fogják a Vidit.



















