hu en
2013. Április 13. 10:05  -  Acsai N. Ferenc   -   Fotó: vidi.hu
INTERJÚ
Juhász: "Minden esélyünk megvan a jó eredmény elérésére Győrben"

Védőnk szerint egy nagyon jó formában lévő ETO vár ránk, de célunk csak a győzelem lehet vasárnap. 

"Nagyon nehéz sorozatban vagyunk, hiszen két idegenbeli bajnoki után most következik a harmadik, ráadásul a listavezető Győr otthonában. Az ETO tavasszal minden meccsét megnyerte, hazai pályán pedig utoljára november elején veszített pontot, de úgy érzem, nagyon együtt van most a csapat és minden esélyünk megvan arra, hogy megtörjük ezt a menetelést. Három nappal később újra a Győr ellen játszunk a Magyar Kupa elődöntőjében, azért is rendkívül fontos, hogy vasárnap jó eredményt érjünk el. Nem lesz egyszerű tehát az előttünk álló időszak, de célunk nem lehet más holnap, mint a három pont megszerzése, szerdán pedig a továbbjutás szempontjából bizakodásra okot adó eredmény kiharcolása" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Juhász Roland.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek