FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2013. Április 10. Szerda, 12:00 - fehervarfc.hu / Acsai N. Ferenc
RÓLUNK ÍRTÁK Juhász: "Nem bántam meg egy picit sem, hogy idejöttem"

Védőnk az origo.hu-nak adott hosszabb interjút, melyben beszélt eddigi fehérvári élményeiről, a válogatottról és az Anderlechtről is.

Az alábbiakban a hírportál interjúját változtatások nélkül közöljük.

Mi történt a bíró és ön között vasárnap a Diósgyőr elleni bajnokin? A Videoton szerint Szabó Zsolt fojtogatta önt, tényleg így volt?
A klub vizsgálatot kért az MLSZ-től,többet nem kívánok mondani erről. (Az MLSZ az interjú után közölte a weboldalán, hogy nem történt fojtogatás - a szerk.).

Arról sem, hogy fájt-e a nyaka a lefújáskor?
Arról sem.

A meccs végén miért tiltakoztak a játékosok annyira?
Én ezt nem tiltakozásnak nevezném, annyi történt, hogy egy szabálytalanság felkavarta az indulatokat, mi pedig (Torghelle) Sanyival próbáltuk csitítani a feleket, de ez nem indulatból történt.

Három nagy arányú győzelem után most kikapott a Videoton. Jobb volt a Diósgyőr?
Abszolút nem. Az első 20 percben jobbak voltak, ekkor rúgták a két gólt, de a második félidőben feljöttünk, és ha a helyzeteket és a 11-est berúgjuk, meg is nyerhettük volna a meccset. Nem lehet mondani, hogy a jobbik csapat nyert.

Volt egy érvénytelenített gólja, visszanézte, hogy tényleg les volt-e?
Nem néztem meg, de szerintem igen, az volt.

Ilyenkor elhiszi egy pillanatra, hogy gólt szerzett?
Persze, végigfut bennem az, amit a gólszerzéskor érez egy játékos. De mivel hallottam a sípszót, sejtettem, hogy lesen voltam, így a tévhit tizedmásodpercek alatt megváltozik.

Úgy tűnt, a Kovács István ellen szabálytalankodó Rudolf Gergelyre nagyon mérgesek voltak a Videoton játékosai.
Ebben a szituációban is az történt, mint az előbb említettben, próbáltuk Sanyival a tömeget szétoszlatni, távol tartani a játékvezetőt és a játékosokat, több-kevesebb sikerrel. Kovács Istvánnál látszódott a könyöklés nyoma, durva eset volt, lehet, keményebben kellett volna rá reagálni.

A hazatérése után azt mondta, szeretne ismét magyar bajnokságot nyerni. Mi az új célkitűzés?
Még idén is nyerhetünk, amíg van rá matematikai esély, addig nem adjuk fel. De reálisabb az esély a két kupa megnyerésére, ez is a céljaink között szerepel.

Hogy fogadnak a Videotonnál egy 76-szoros magyar válogatottat?
Mivel nem Székesfehérváron élek, a szurkolókkal csak a meccsek során találkoztam, de amióta itthon vagyok, inkább pozitív visszajelzéseket kaptam, különösebb rossz élmény nem ért. A fővárosból több csapattársammal járunk a felcsúti edzésekre, de Székesfehérvárra sem hosszú az út. Torghelle Sándorral, Tóth Balázzsal és Nikola Mitroviccsal minden reggel találkozunk a város szélén, és felváltva utazunk valamelyikünk autójával. A csapat fele Pesten él, ez egy jól bevált szokás már egy ideje, én csak csapódtam hozzájuk.

Szó volt arról is, hogy a Fradi szerződteti, több szurkolótól is hallottam, sajnálják, hogy nem őket választotta. Mi alapján döntött?
Eleinte kaptam egy-két üzenetet a közösségi oldalakon, de annyira azért nem volt téma, hogy miért nem a Ferencvároshoz igazoltam. Az edző személye döntött a választásomnál, José Gomes ugyanis nagyon szerette volna, ha a Fehérvárt választom. Tudtam, hogy erős lesz konkurencia, de nekem is csak a javamra válik, ha meg kell küzdenem a csapatba kerülésért.

Olyannyira, hogy a Videoton első két tavaszi bajnokiján egyáltalán nem kapott lehetőséget, pedig éppen a mellőzés miatt jött haza az Anderlechttől.
Jó belső védőkkel rendelkezik a Fehérvár, amit a kapott gólok száma is mutatja. De az egész keret roppant erős, az edző pedig kedveli a rotálást, akár öt-hat helyen is változhat a kezdő egyik meccsről a másikra, mivel megbízik a kerettagokban. Emiatt mindenki ki van hegyezve, képes a maximumot nyújtani, és senki nem tudja, hogy játszani fog-e a következő találkozón.

Korábban Torghelléről azt mondta, sokat számított a véleménye, amikor a Videoton ajánlatán gondolkodott. De akkor még nem lehetett tudni, hogy akár egymás riválisai is lehetnek elöl, ha Gomes úgy előreküldi önt, mint a Siófok vagy akár a Diósgyőr ellen.
Nem hiszem, hogy Sanyi riválisa leszek (nevet). Engem is meglepett, amikor a Siófok elleni meccs közben előrekerültem, de én olyan vagyok, aki bárhol szívesen játszik, akár a kapuban is, ha kell. A gól előtt pedig éppen Sanyi barátomnak köszönhettem, hogy felugrott a kapussal, ezzel ő harcolta ki a helyzetet, amiből gólt szereztem.

A hosszú meccshiány után feltört egy gátat az a gól?
Sok helyen írták, hogy mentálisan nem lehetek jó passzban, de ha így lenne, akkor az edzőm három hete nem mondta volna Sanyi bának (Egervári Sándor szövetségi kapitány - a szerk.), hogy ha a két válogatott meccs előtt egy jó állapotban lévő belső védőre van szüksége, akkor nyugodtan hívjon be engem. A lelki világom rendben van, motivált vagyok, változatosak az edzések, egyszóval jó helyen vagyok. Persze örültem a gólnak, de ha nem lövöm be, akkor is rendben lennék.

Akár nyár után, hosszabb ideig is el tudná képzelni magát a Videotonban?
Abszolút. Mindent kiderítettem a csapatról, mielőtt aláírtam, de még annál is többet kaptam, mint amit vártam. Profin építették fel a klubot, amely még tovább is fejlődhet. Nem bántam meg egy picit sem, hogy idejöttem.

Akkor sem, amikor eleinte még a kispadra sem ülhetett le?
Az edző elképzeléseit mindenki ismeri, senki előtt nem volt titok, hogy rotálja a csapatot. Nem ért semmi váratlanul, fel vagyok készülve arra, hogy nem leszek mindig csapattag, viszont mindig úgy készülök, hogy játszani fogok. Eddig majdnem minden meccsen máshogy állt fel a védelem, de működik a dolog, és nem látok sértődöttséget a játékosokon.

Jobb vagy gyengébb a magyar bajnokság, mint amikor 2005-ben elhagyta?
Erősebbnek érzem, de ami továbbra sem tetszik, hogy több a külföldi játékos, mint a magyar, a légiósok ugyanis sajnos elveszik a helyet a fiataloktól. Belgiumban bátran nyúlnak a 18-19 évesekhez, hogy erősödjenek, mert ezzel a klub és az ország is jól jár. Ami pozitívum, hogy az NB I mostani légiósai jobb színvonalat képviselnek, mint nyolc éve. Ha lenne beleszólásom, azt javasolnám, hogy - mint például az orosz ligában - legalább a csapat fele hazai játékos legyen.

Figyeli az Anderlecht eredményeit? A legutóbbi három meccsén egy pontot szerzett.
Követtem, azért hét és fél év az hét és fél év. Kiestek a kupából a Genk ellen, Köteles megbabonázza őket, hiszen a kupa után a bajnokságban is 11-est védett ellenük. Amúgy jó pár csapattársammal kapcsolatban vagyok, de most a Videotonra koncentrálok.

Azt nézi, hogyan teljesít a brüsszeli védősor?
Az edzőt (John van den Brom - a szerk.) ki lehetett ismerni, mert ő ragaszkodik a kialakult csapatához. A tavalyi védőnégyesből hárman kipottyantunk, majd kiderül, hogy kit igazol a döntése helyessége. A kupát megnyerhette volna az Anderlecht, mert erős a kerete, a bajnokságot is utcahosszal kellene nyernie (jelenleg egy ponttal vezet a Zulte-Waregem előtt - a szerk.). Ha a csapat együtt marad, eredményesebben kell szerepelnie a mostaninál, mert klasszisok is vannak a keretben.

Nyáron vissza kell térnie?
Igen, július 1-től (Juhász 30. születésnapja - a szerk.) újra az Anderlecht futballistája leszek, de mivel játszani szeretnék, a hosszú távra igazolt edző pedig valószínűleg marad, úgy tűnik, nem nagyon rúgok majd labdába. Meglátjuk, mit hoz a jövő, most az a feladatom, hogy a Videotonban rendszeresen és jól játsszak, de arra minimális esélyt látok, hogy az egész következő szezonban az Anderlechtnél legyek. A történtek után nem tudnék már jó szájízzel visszamenni, de a foci kiszámíthatatlan.

Mit szól a válogatott teljesítményéhez? Örüljünk, hogy nyertünk két pontot Törökország és Románia ellen összesen, vagy búsuljunk, hogy elbuktunk kettőt a románok ellen a hajrában?
Utólag könnyű okosnak lenni, de ebben a kettőben benne volt minimum négy, de ez a kettő sem rossz. Nem volt jó kívülről nézni a csapatot, főképp, hogy ebben a hónapban lesz a debütálásom kilencéves évfordulója, erre pont most nem kaptam meghívót. Rossz érzés, de el kellett fogadni, azon leszek, hogy bebizonyítsam, helyem van a csapatban. 

Fotó: vidi.hu
Forrás: origo.hu
Kapcsolódó cikkek
Sajtónyilvános edzés Sóstón
2023. Július 13.
Szezonindító interjú Juhász Rolanddal
2023. Július 03.
Juhász nyert, Torghelle állja az ebédet!
2013. Március 13.
Juhász hosszú idő után játszott ismét tétmeccsen
2013. Március 07.
Juhász Roland 105 nap után játszott ismét mérkőzést
2013. Március 01.
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek