Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző a mérkőzést követően értékelte a látottakat.
José Gomes: "Nagyon nehéz mérkőzést játszottunk. Tudtuk, hogy remek csapat a Haladás, hazai pályán pedig bárki ellen veszélyesek. Tisztában voltunk azzal is, hogy megpróbálják a hazaiak minél hamarabb eljuttatni a labdát a gyors támadóikhoz. Ez több alkalommal is sikerült nekik, volt is pár veszélyes akciójuk ebből. Hogy mennyire jó csapat otthonában diadalmaskodtunk, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy ebben a szezonban mi vagyunk a második csapat, amelyik 3 ponttal távozik Szombathelyről. Gratulálok a hazai csapatnak, amennyiben így játszanak a továbbiakban is, rengeteg meccset fognak megnyerni."
Artner Tamás: "Gratulálok a Videotonnak, nagyon jó csapattal találkoztunk ma délután. Az első félidőben a pálya közepén voltak gondjaink, sajnos több támadóval kezdtünk, mint kellett volna. Simon beállításával sikerült stabilizálnunk a középpályánkat. Mindent megtettünk a gólszerzés érdekében, nem érheti szemrehányás a srácokat. Az ország talán legjobb csapata ellen tudtunk egy végig nyílt mérkőzést játszani."
Álvarez: "Nagyon fontos győzelmet szereztünk"
2013. Április 10.
Salvadori támadónk boldog, hogy győztes gólt szerzett, és bízik abban, hogy a következő fordulókban is képes lesz betalálni az ellenfelek kapujába.
Álvarez első NB I-es góljával 9 évnyi szombathelyi átok tört meg
2013. Április 10.
2004 után ismét győztesen távoztunk Szombathelyről bajnoki találkozóról.
José Gomes: "Minden erőnkkel harcolni fogunk a győzelemért"
INTERJÚ @ 2013. Április 10.
Vezetőedzőnk tudja, a szombathelyi csapat hazai környezetben nagyon erős, senkinek nem könnyű a Rohonci útról sikerrel távozni.
Kovács Ferenc: "A Haladás otthonában mindig 100%-ot kell nyújtani"
INTERJÚ @ 2013. Április 10.
Klubunk tiszteletbeli elnöke jó mérkőzést és Vidi-győzelmet vár, de tudja, nagyon nehéz 90 perc elé néz csapatunk szerda délután.
Artner: "Képesek vagyunk meglepetést okozni"
INTERJÚ @ 2013. Április 09.
A Haladás vezetőedzője szerint a Vidi a meccs esélyese, ennek ellenére úgy érzi, hazai pályán lehet keresnivalójuk ellenünk.
A tavasszal még veretlen Haladás vár a Vidire
ELLENFÉL-LES @ 2013. Április 09.
Ebben a szezonban eddig két meccsen kétszer győztük le a zöld-fehéreket, az őszi bajnokin Gyurcsó, a Magyar Kupa-meccsen Nikolics duplázott.



















