Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Haladás vezetőedzője szerint a Vidi a meccs esélyese, ennek ellenére úgy érzi, hazai pályán lehet keresnivalójuk ellenünk.

"Az eddigi tavaszi fordulók teljesítményével elégedett vagyok, a játékosok mindent megtettek az elmúlt mérkőzéseken és ennek meg is lett az eredménye. Nehéz, de sikeres sorozat van mögöttünk, hiszen Diósgyőrből és Paksról is ponttal jöttünk el, és hazai pályán a Fradi sem tudott legyőzni bennünket. A szerdai mérkőzés esélyese a Videoton FC. Egy nagyon jól menedzselt, jól összerakott csapat látogat hozzánk, akik ellen rendkívül nehéz játszani, elsősorban azért mert sok kreatív futballistájuk van. Ezzel együtt úgy gondolom, a Vidinek sem lesz könnyű dolga, mert jó passzban vagyunk, és már többször bizonyítottuk - akár az őszi bajnoki, akár a kupameccset nézzük -, hogy képesek vagyunk kiegyenlített meccseket játszani velük. Hazai pályán képesnek tartom a csapatomat a meglepetésre" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Artner Tamás.
Álvarez: "Nagyon fontos győzelmet szereztünk"
2013. Április 10.
Salvadori támadónk boldog, hogy győztes gólt szerzett, és bízik abban, hogy a következő fordulókban is képes lesz betalálni az ellenfelek kapujába.
José Gomes: "Egy remek csapat otthonából hoztuk el a 3 pontot"
2013. Április 10.
A két vezetőedző a mérkőzést követően értékelte a látottakat.
Álvarez első NB I-es góljával 9 évnyi szombathelyi átok tört meg
2013. Április 10.
2004 után ismét győztesen távoztunk Szombathelyről bajnoki találkozóról.
José Gomes: "Minden erőnkkel harcolni fogunk a győzelemért"
INTERJÚ @ 2013. Április 10.
Vezetőedzőnk tudja, a szombathelyi csapat hazai környezetben nagyon erős, senkinek nem könnyű a Rohonci útról sikerrel távozni.
Kovács Ferenc: "A Haladás otthonában mindig 100%-ot kell nyújtani"
INTERJÚ @ 2013. Április 10.
Klubunk tiszteletbeli elnöke jó mérkőzést és Vidi-győzelmet vár, de tudja, nagyon nehéz 90 perc elé néz csapatunk szerda délután.
A tavasszal még veretlen Haladás vár a Vidire
ELLENFÉL-LES @ 2013. Április 09.
Ebben a szezonban eddig két meccsen kétszer győztük le a zöld-fehéreket, az őszi bajnokin Gyurcsó, a Magyar Kupa-meccsen Nikolics duplázott.



















