Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző a lefújást követően értékelte a látottakat.
José Gomes: "Aki látta a mai mérkőzést, az egy hihetetlenül látványos találkozót tekinthetett meg. Két eltérő stílusú csapat mérkőzött meg egymással, azonban minkét együttes győzelemre játszott. Ma két arcát láthattuk a Vidinek. Az első 22 percben mutatott teljesítménnyel nem vagyok elégedett. A második diósgyőri gól után sikerült uralnunk a játékot, míg a második játékrészben rengeteg helyzetet alakítottunk ki. Egy ilyen mérkőzésen, egy ilyen jó ellenfél otthonában nem adhatunk 22 perc előnyt az ellenfélnek. Ezt mindenképp át kell beszélnem a csapattal. Tegnap - a veretlenségünk és a 14 rúgott gól ellenére - sem voltunk a világ legjobb csapata, ám a mai vereséget követően sem mi vagyunk a világ legrosszabb együttese. A Diósgyőr elleni első 22 perc ellenére összességében elégedett vagyok a csapat idén eddig mutatott teljesítményével."
Szentes Lázár: "Jó mérkőzés volt, gratulálok a csapatomnak. Ribánszki nagyszerűen védett a mai találkozón, múlt héten a Győr ellen nem ment neki, de ma szenzációs volt. A második félidőben nem tudatosan álltunk be védekezni, hanem ennyire benyomott minket a Videoton FC. Óriási kapusbravúrokkal tartottuk itthon a 3 pontot. Azoknak a szurkolóknak, akik nem jöttek ki a mai meccsre, azt üzenem, hogy nagyon hiányoznak a lelátóról."
![](_files/news/small/13650.jpg)
Középpályásunk még a DVTK elleni bajnokin sérült meg, műteni nem kellett, de több hét pihenő vár rá.
![](_files/news/small/13591.jpg)
Csapatkapitányunk szerint a legfontosabb, hogy vasárnapi hibáinkból tanuljunk, hiszen szerdán nagyon fontos meccs vár ránk.
![](_files/news/small/13587.jpg)
A hazaiak kapusa végig extázisban védett, és bár számtalan gólszerzési lehetőségünk volt, végül csupán egy gólt tudtunk lőni a hajrában, ez pedig ma este nem volt elég.
![](_files/news/small/13584.jpg)
Szentes Lázár együttese egyszer nyert, egyszer döntetlent játszott és egyszer kikapott eddig a 2013-as bajnokikon.
![](_files/news/small/13580.jpg)
Előtte azonban még pörgős edzést vezényelt José Gomes a Sóstói Stadionban. Az éjszakát Lillafüreden töltötte csapatunk.
![](_files/news/small/13575.jpg)
Vasárnap délután csapatunk Diósgyőrbe látogat. A találkozó előtt Szentes Lázár nyilatkozott a sajtó képviselőinek arról, hogy mire számít a hétvégi meccsen.