Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A baranyai megyeszékhelyen éjjel hó lepte be a stadiont, alkalmi hómunkásokkal tették játékra alkalmassá a talajt.
A Pécsi MFC hivatalos honlapján ma délelőtt jelent meg a hír (a fenti fotóval együtt), miszerint az elmúlt éjjel hó borította be a pályát, és gépekkel nem tudják azt letakarítani, így alkalmi hómunkásokat toboroznak, akik segítik játékra alkalmassá tenni a gyepszőnyeget. Nagyjából 50 szurkoló gyűlt össze a meghirdetett déli időpontra, ellapátolták a havat, így minden jel arra mutat, az időjárás nem befolyásolja a mérkőzést.
Elbert Gábort telefonon kérdeztük a kialakult helyzetről: "Szurkolóink segítségével délelőtt letakarítottuk a műfüves pályát, így egy kis késéssel ugyan, de tudott játszani NB III-as csapatunk, majd következett a centerpálya. A Videoton FC képviselői is megtekintették az eredményt, és mindketten úgy ítéltük meg, hogy este meg lehet rendezni a Ligakupa-elődöntő visszavágóját" - nyilatkozta a vidi.hu-nak a PMFC cégvezetője.
"Nem mondanám ideálisnak a pályát, de jelenlegi állapotában tudnánk rajta játszani, szépen letakarították a pécsiek. Nagy kérdés azonban, hogy este hat órára milyen lesz, ugyanis a hó miatt nagyon laza a talaj, és elképzelhető, hogy addigra fagyni fog" - mondta klubunk technikai vezetője, Pánczél Szabolcs.
(Fotó: www.pmfc.hu)
A székesfehérvári születésű Molnár Tibor nagy álma vált valóra vasárnap este Pécsett.
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
A vártnál sokkal nehezebb dolgunk volt a remekül játszó Pécs otthonában.
Vezetőedzőnk szerint akkor lehetünk sikeresek este, ha úgy állunk neki a meccsnek, mintha 0-0-ról indulna a párharc.
Az eddigi öt sorozatból háromszor ott voltunk a fináléban és mindegyik alkalommal győztünk.
A budapesti játékvezető legutóbb 2006-ban dirigált meccset csapatunknak.