Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A zártkapus Magyarország - Románia vb-selejtezőt óriáskivetítőn nézhetik meg a drukkerek, a belépés ingyenes lesz.
Március 12-én kedden hivatalossá vált, hogy a március 22-i vb-selejtező mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik meg, ezért a szurkolók csak a Puskás Ferenc Stadionon kívül szoríthatnak a magyar válogatott sikeréért. A Magyar Labdarúgó Szövetség, korábbi ígéretéhez híven, a többségben lévő, a csapatát sportszerűen buzdító szimpatizánsainak kiszolgálása érdekében, lehetőséget biztosít a drukkereknek, hogy – a döntés ellenére – közösségi élményként éljék meg a magyar válogatott buzdítását, ezért meccsnézést és koncertet, igazi fesztivált szervez az Ötvenhatosok terén.
A kilátogató szurkolókat a büfék mellett óriás kivetítők várják Budapest egyik legnagyobb közterén, ahol közösen tekinthetik meg a meccset és szoríthatnak a magyar válogatott sikeréért. A program már jóval a mérkőzés előtt elkezdődik, 19 órától a Magna Cum Laude zenekar koncertje adja meg az alaphangulatot a szurkoláshoz.
A teljes program mindenki számára ingyenes. Az MLSZ partnere, a Magyar Telekom jóvoltából az óriáskivetítőhöz legközelebbi helyekre SMS regisztrációt követően lehet bejutni. Ehhez mindössze a FOCI szót kell elküldeni SMS-ben a +36 30 3030987-es, nem emelt díjas telefonszámra. (A magyarországi mobil távközlési szolgáltatók díjcsomagjában meghatározott SMS, MMS díjak szerint. A sikeres regisztrációt egy QR kódot ábrázoló válasz MMS jelzi, éppen ezért a regisztrációs folyamatot MMS képes mobilkészülékkel kell elvégezni. A kódot a helyszíni belépéshez meg kell őrizni.) Az első 3500 regisztráló a színpadhoz és a kivetítőhöz közel nézheti végig az eseményeket. Minden regisztrációval két-két szurkoló léphet be a kiemelt területre.Szurkoljunk együtt a válogatottnak!
Az esemény hivatalos Facebook oldala itt érhető el.
A rendezvény megközelítését tömegközlekedéssel javasoljuk, mivel a környéken korlátozott számban állnak rendelkezésre parkolóhelyek. Ide kattintva tájékozódhatnak a helyszín megközelítéséről!
A rendezvény programja:
18.00 Kapunyitás
19.00 Magna Cum Laude koncert
20.20 Válogatott mérkőzés, vendégekkel, felvezetéssel
(Forrás: mlsz.hu)
Vezetőedzőnk és a magyar válogatott szövetségi kapitánya péntek délután egyeztetett.
Gyurcsó Ádám, Juhász Roland, Kovács István és Sándor György február 3-7. között a nemzeti csapat törökországi felkészülésén vettek részt.
Juhász Roland, Sándor György, Gyurcsó Ádám és Kovács István hétfő délután csatlakoztak a kerethez Törökországban, este pedig már edzettek is.
Pintér Attila szövetségi kapitány kihirdette a pénteken kezdődő törökországi felkészülésre utazók névsorát. Juhász, Sándor, Gyurcsó, Kovács és Nikolics is meghívót kapott, de csak előbbi négy tart a nemzeti csapattal, Niko ugyanis kisebb sérüléssel bajlódik.
A felnőtt válogatott Andorra ellen vívja utolsó vb-selejtezőjét. A Vidi szerdán Kozármislenyben lép pályára, szombaton a Puskás Akadémia FC-t fogadja. A Vidi II-höz a Budapest Honvéd-MFA látogat.
Támadónk Amszterdamban, a Hollandia elleni vb-selejtezőn mutatkozhat be a válogatottban. Csütörtök este a nemzeti csapat edzése után találkoztunk Nikóval.