Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A decemberben átadott 500 ezer forintból 12 profi kerékpárt vásárolt a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a decemberi Vidi - Újpest bajnoki mérkőzés teljes jegybevételét jótékony célra ajánlottuk fel a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ javára. Klubunk ügyvezetője, Tassy Márk december 12-én adta át Deresné Tanárki Mária igazgató asszonynak a meccs jegyeladásából összegyűlt 500.000 Ft-ot.
A Gyermekvédelmi Központ a teljes támogatásból kerékpárokat vásárolt, ugyanis az alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy a Vidi által felajánlott összeget olyan célra kívánja felhasználni, ami feltétlen kapcsolódik a sporthoz, az egészséges életmódhoz, szolgálja a szabadidő hasznos eltöltését, így az állami gondoskodásban nevelkedők számára egy „kerékpárbank” működik majd az intézményben.
"Hosszabb távú célunk, hogy a sárbogárdi, mezőfalvai, előszállási, dégi, lepsényi, martonvásári és székesfehérvári szakmai egységeknek saját kerékpárjaik legyenek, de addig is, amíg ez nem valósul meg, a klub támogatásából vásárolt kerékpárokat az igények szerint rendelkezésükre bocsátjuk. A Fejér Megyei Esély Gyermekvédelmi és Gyermeksegítő Alapítvány elnökeként és a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatójaként köszönetemet fejezem ki a Videoton FC vezetőségének, sportolóinak, szurkolóinak és a Fehérvár FC KFT. dolgozóinak a gyermekek iránti érzékenységükért és a nyújtott támogatásokért" - mondta a vidi.hu-nak Deresné Tanárki Mária.
Klubunk is szeretné megköszönni szurkolóinknak a támogatást, hiszen az általuk vásárolt belépők árából segíthettünk a Gyermekvédelmi központ lakóinak!
![](_files/news/small/15126_sCXLu7RHOT.jpg)
Sándor György adta át a limitált példányszámban gyártott sportfelszereléseket a fiataloknak.
![](_files/news/small/15091_KkiJuNspBA.jpg)
A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen hirdetett akciónkra plüssjátékokat, játékautókat, babákat, társasjátékokat és könyveket ajánlottak fel, de akadt, aki számítógép-monitorral kedveskedett. Köszönjük szurkolóink adományait!
![](_files/news/small/12886.jpg)
A Kikindai úti gyermekotthon lakói Sándor Györgytől vehették át a mezeket és a nadrágokat.
![](_files/news/small/12866.jpg)
Klubunk is csatlakozott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat "Adni öröm!" akciójához.
![](_files/news/small/12854.jpg)
A felajánlást Tassy Márk adta át a Gyermekvédelmi Központban, ahol a gyerekek karácsonyi műsorral és ajándékokkal is kedveskedtek.
![](_files/news/small/12846.jpg)
Szolnoki és Gyurcsó kedden látogatta meg a Fejér Megyei Szent György Kórházban gyógyuló beteg gyermekeket.