hu en
2013. Március 11. 16:10  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu/Kupeczik Krisztián
Kovács első alkalommal kapott meghívót a felnőtt válogatottba

Egervári Sándor szövetségi kapitány kihirdette a románok elleni, március 22-i és a törökök elleni, március 26-i vb-selejtezőkre készülő keretét.

A tavaszi szezont kiváló formában kezdő, 21 éves Kovács István is tagja a keretnek - az első fordulókban két nagyszerű gólt szerző középpályás első alkalommal készülhet a felnőttek között. Rajta kívül Gyurcsó Ádám is meghívót kapott csapatunkból.

"Kovács István hónapról hónapra fejlődik, és elérkezett az idő, mikor már segíteni tud az A-válogatotton. Természetesen megkülönböztetett figyelemmel fogjuk őt segíteni, hogy zökkenőmentesen illeszkedhessen be a csapatba."- nyilatkozta Egervári Sándor szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

Kovács István a mai edzés után honlapunknak nyilatkozott először a válogatott behívóról.

"Sanyi bácsi személyesen hívott fel a mai napon, és tőle tudtam meg, hogy számít rám a magyar válogatott keretében. Természetesen először nagyon meglepett a hír, ugyanakkor elmondhatatlanul boldog vagyok. Előttem volt a példa, hiszen két csapattársam - Gyurcsó Ádám és Szolnoki Roland - már szerepelt korábban a magyar válogatott keretében, a célom pedig nekem is az volt, hogy idővel válogatott lehessek. Tisztában vagyok azzal, hogy a kerettagság még nem jelenti azt, hogy pályára is fogok lépni. Nem leszek csalódott, ha végül úgy alakul, hogy még nem tudok bemutatkozni a nemzeti csapatban. Tudom, hogy sokat kell még fejlődnöm. Két nagyon nehéz meccs vár ránk. A románok ellen hazai pályán mindenképp itthon kell tartanunk a 3 pontot. Néhány nappal később valószínűleg pokoli hangulat vár ránk Törökországban, bízom benne, hogy ott is képesek leszünk jó eredményt elérni"

     
 

A magyar válogatott kerete

Kapusok: Bogdán Ádám (Bolton), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olimpiakosz)

Védők: Varga József (Greuther Fürth), Vanczák Vilmos (Sion) ,Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Mészáros Norbert (DVSC-Teva), Guzmics Richárd (Szombathelyi Haladás), Lipták Zoltán (Győri ETO FC), Kádár Tamás (DVTK), Halmosi Péter (Szombathelyi Haladás)

Középpályások: Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Koman Vladimir (FK Krasnodar), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Pintér Ádám (Real Zaragoza), Elek Ákos (DVTK), Pátkai Máté (Győri ETO), Koltai Tamás (Győri ETO), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva)

Támadók: Szalai Ádám (Mainz), Szabics Imre (Sturm Graz), Böde Dániel (Ferencváros), Rudolf Gergely (DVTK), Kovács István (Videoton FC)

 
     

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek