Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két szakember első alkalommal találkozott egymással személyesen, és mindketten úgy ítélik meg, hogy eredményes beszélgetésen vannak túl.
A ma délelőtti edzést követően José Gomes és Egervári Sándor rövid szakmai megbeszélést folytatott egymással Alcsútdobozon, a Sporthotelben. Csapatunk vezetőedzője a találkozást követően először honlapunknak nyilatkozott.
"Ez volt az első személyes beszélgetésünk, amely alapján azt szűrtem le, hogy mind a ketten kölcsönösen tiszteljük egymást és egymás munkáját. Úgy vélem, hogy a jövőben segíteni tudom Egervári Sándor munkáját, és ő is az enyémet."
A magyar válogatott szövetségi kapitánya is értékelte honlapunknak a mai szakmai beszélgetést, melyen Egervári Sándor segítői, Kenyeres Imre és Csábi József is részt vettek.
"Nagyon jó hangulatú, egymással sok új információt megosztó beszélgetésen vagyok túl a Videoton FC vezetőedzőjével. Bátran kijelenthetem, hogy a magyar válogatott szakmai stábja és a Videoton FC új szakmai stábja között kitűnő lesz a kapcsolat. Ez a mai, jó hangulatú és kölcsönös tiszteleten alapuló beszélgetés alapján egyértelmű! José Gomes személyében egy rendkívül szimpatikus embert ismertem meg."
(Fotó: pfla.hu / Takács József)
A mérkőzésnapi sorban állás elkerülése érdekében javasolt elővételben, személyesen vagy online megvásárolni a belépőt csapatunk első hazai tavaszi bajnokijára, ami vasárnap 18.30-kor kezdődik.
A tavaszi szezontól klubunk csak névre szóló jegyet és bérletet értékesít a hazai bajnoki mérkőzésekre. Kérjük tisztelt szurkolóinkat, figyelmesen olvassák el a jegyvásárlással és beléptetéssel kapcsolatos új információkat!
A két válogatott játékos a tervek szerint azonban már teljes intenzitással készülhet a Győri ETO FC elleni rangadóra.
Csucsánszky Zoltán csapata átvette a vezetést a bajnokságban. Két győzelem, két döntetlen és két vereség a hétvége mérlege az utánpótlásban.
Vasárnap este fogadjuk a 2013-as bajnokot. A Vidi II az ESMTK-hoz látogat, szintén vasárnap.
Haraszti révén vezettünk, de a hazaiak fordítottak, a végeredményt Nikolics állította be. A meccsen három tizenegyes gyanús eset is volt.