hu en
2013. Március 08. 16:05  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
Nyolcadik meccsünk következik az Eger ellen az élvonalban

Az eddigi hét mérkőzésből négyet megnyertünk, egy gól nélküli döntetlen mellett pedig kétszer az Eger győzött. Ellenük értük el az egyik legnagyobb arányú győzelmünket az élvonalban.
 

A két csapat első randevújára 1971. szeptember 19-én került sor Egerben. Az 5000 néző előtt lejátszott bajnokit a hazai csapat 2-0-ra megnyerte. Érdekesség, hogy a hazaiak vezetőedzője ekkor az a Kovács Ferenc volt, aki később klubunk egyik legsikeresebb edzője lett, manapság pedig a Videoton FC tiszteletbeli elnöke.

     
   
  1985. március 1-jén 3-1-re nyertünk az Eger otthonában.  
     

Alig fél évvel később, 1972. május 28-án Székesfehérváron is megmérkőzött a két csapat. A vendégek kispadján ekkor még mindig Kovács Ferenc ült, a mi vezetőedzőnk pedig - akár csak a két csapat első mérkőzésén - Kalocsay Géza volt. Ezen a mérkőzésen született klubunk történetének egyik legnagyobb arányú élvonalbeli győzelme, 3-0-s félidőt követően ugyanis végül 8-0-ra nyertünk az Eger ellen. Érdekesség, hogy ezen a mérkőzésen csapatunk első gólját az a Hartyáni Gábor szerezte, aki az UEFA-menetelés idején Kovács Ferenc pályaedzője volt.
"Emlékezetes mérkőzés volt számomra, nem csak a nagy arányú győzelem miatt, hanem mert gólt szereztem az Eger ellen. Egy bal oldali beadást lőttem ballal a kapuba, ami azért volt különleges, mert nem voltam olyan jó bal lábbal, zrikáltak is a meccs után a csapattársaim" - emlékezett vissza mosolyogva Hartyáni Gábor a közel 41 évvel ezelőtti találatára az Eger ellen.

A következő Eger elleni bajnokinkra 12 évet kellett várni. 1984. december 2-án hazai pályán vertük 3-1-re az egrieket. Ekkor már Kovács Ferenc irányította csapatunkat, a vendégek kispadján pedig Csank János ült. Vele kapcsolatban mindenképp meg kell jegyeznünk, hogy pályafutása során mindkét csapatot sikerült a másodosztályból az élvonalba vezetnie. Szintén érdekesség, hogy ezen a meccsen már csapatunk játékosa volt - és pályára is lépett - Csuhay József, aki Egerben született, és az Egri SE-től igazoltuk le 1980-ban. 1985. március 1-jén Egerben ismét 3-1-re nyertünk.

1986. szeptember 20-án 1-0-ra nyert a Sóstói Stadionban az Eger, 1987. április 11-én pedig gól nélküli döntetlen született Egerben.

Utoljára tavaly augusztus 19-én találkozott egymással a két csapat az élvonalban, és óriási küzdelemben, az utolsó percekben sikerült a magunk javára fordítani a találkozót, melyet 2-1-re nyertünk meg.

A téli szünetben az egri csapat a 15., vagyis kieső helyen állt, miután 17 bajnokijából csupán kettőt nyert meg öt döntetlen és tíz vereség mellett. Érdekesség, hogy a csapat 15 rúgott góljának több mint a felét Németh Norbert szerezte, az egri támadó nyolc alkalommal volt eredményes eddig a bajnokságban.

     
 

Télen nagy volt a játékosmozgás Egerben

Érkezők: Berki István (Vác), Palásthy Dávid (Vác), Palásthy Norbert(Vác), Ismaël Koné (Iraklisz Pszahna) Yohann Lasimant (Lárisza), Vladimir Buac (Atirau), Savo Rakovic (DVTK),

Távozók: Josef Hamouz (?), Simeon Hristov (FK Peliszter Bitola), Petr Knakal (?), Kovács Gábor (Paksi FC), Dusan Pavlov (Putnok VSE), Piller József (?), Igor Pisanjuk (Vasas), Romhányi Tamás (Felsőtárkány SC), Michael Stanislaw (SV Horn), Joël Tchami (?), Goran Vujovic (?), Wolry Wolfe (?)

 
     

Nem csak játékosok távoztak és érkeztek, hanem a szakmai stábban is voltak változások. Simon Antal helyett a korábbi pécsi edző, Mészáros Ferenc lett az Egri FC új vezetőedzője.

A bajnokságban ott folytatták az egriek, ahol decemberben abbahagyták, 1-0-ra kikaptak "hazai pályán" a DVTK-tól. A Ligakupában azonban megmutatták, hogy igenis képesek jól, és ami fontosabb, eredményesen is játszani. Az NB I-es listavezető Győri ETO-t két mérkőzésen 7-4-es összesítéssel ütötték ki, úgy, hogy az első meccset 4-1-re megnyerték, a győri visszavágón pedig 3-3-as döntetlent értek el. Papírforma szerint nem ígérkezik nehéznek a szombati váci meccsünk az Eger ellen, azonban ez a két eredmény jól mutatja, hogy nagy hiba lenne előre leírni az egrieket.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek