fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2011. September 15. Thursday, 07:20 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
Hatpontos egerszegi túra

A Videoton FC-Felcsút U17 és U19 hét gólt lőtt Zalaegerszegen, csapataink győztesen térhettek haza.

ZTE Akadémia U19 - Videoton FC-Felcsút U19 2-4 (1-3)
A Videoton FC-Felcsút U19 a bajnokság legutóbbi fordulójában remek kezdésének köszönhetően győzte le az Újpestet, Domján Norbert tanítványai Zalaegerszegen sem fogták vissza magukat. Csapatunk már az első percben megszerezte a vezetést Hosszú Péter szabadrúgásból lőtt góljával, majd a 7. percben Molnár Tibor növelte az előnyt egy tetszetős lövéssel. A kapott gólok után lassan erőre kapó Zete igyekezett eltüntetni hátrányát szépítettek is a hazaiak, ám a 29. percben jött a meccs kulcsmomentuma: a kilépő Molnár Tibort elütötte a zalaegerszegi kapus, a játékvezető pedig piros lappal és tizenegyessel díjazta az esetet. A büntetőt Hosszú a hálóba vágta, ezzel el is gólt a találkozó. A második félidőben nagy fölényben játszott csapatunk, a ZTE ugyan egy kontrából szépített, de Dudar Konrád találata biztossá tette a Videoton győzelmét.

Domján Norbert, a Videoton FC-Felcsút U19 edzője: Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, a két gyors gól láthatóan megfogta ellenfelünket. A folytatásban is felügyelet alatt tartottuk a játékot, a kiállítás után pedig akár tovább növelhettük volna a különbséget, ekkor azonban kimaradtak a lehetőségeink. Gratulálok a csapatnak, szép játékkal nyertünk.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

ZTE Akadémia U17 - Videoton FC-Felcsút U17 2-3 (1-1)
Jóval több izgalmat hozott az U17-es bajnoki, melyen a gólgazdag utolsó 10 perc döntött a pontok sorsáról. Az első játékrészben csapatunk támadott többet, Müller Tamás fejesével a vezetést is megszerezték Vajda Gusztáv tanítványai, erre azonban egy tetszetős csavarással felelt a hazai gárda. Tette mindezt már emberhátrányban a ZTE, melyből az egyik védőt utolsó emberként elkövetett szabálytalanságért kiállította a játékvezető. A folytatásban eredmény nélkül gyűrték egymást a felek, lehetőségei inkább a vendégnek akadtak, ám Cseszneki két alkalommal is ziccerben rontott. A 3 pont sorsa végül az utolsó percekben dőlt el, a 83. minutumban Sejben Viktor rázta le magáról a védőket, majd kilőtte a hosszú alsót. Három perccel később újra Sejben lett a főszereplő, a kitámadó Zete-védőket faképnél hagyva egyedül robogott a kapu felé, majd a kifutó hálóőr felett az üresen maradt ketrecbe emelte a Vidi harmadik találatát. A 90. percben ugyan szépítettek a hazaiak, de ennél többre már nem maradt idő, a Vidi U17 3-2-re nyert Zalaegerszegen.

Vajda Gusztáv, a Videoton FC-Felcsút U17 edzője: Az eredmény miatt gratulálok a fiúknak, nagy csata volt, de játékban most elmaradtunk a valós tudásunktól. Kevésbé szép, de ugyanakkor értékes győzelmet arattunk egy nagyon jól küzdő ellenféllel szemben.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

Related news
Vidi's youth teams pick up top spot
2012. June 15.
Talented youngsters sign first professional contract
2012. March 03.
Three youngsters sign professional terms with Videoton
2011. August 01.
Szolnoki makes his first division debut
2011. July 25.
Eight youth players make the step up
2011. July 23.
Manchester City chief scout talks to vidi.hu
2011. April 20.
Videoton youngsters to face Real Madrid
2011. February 02.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek