Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Sok helyzetet dolgoztunk ki. Nikolics szabályosnak tűnő gólját nem adta meg a játékvezető. A vége döntetlen egy nagyon jó orosz csapat ellen.
Felkészülési mérkőzés, Belek (Törökország) Videoton FC - Tyerek Groznij 1-1 (0-1) Videoton FC: Bozsovics - Brachi, Vinícius, Caneira, Hector Sanchez (Álvarez 70') - Gyurcsó, Tóth, Kovács, Mitrovics (Vítor Gomes 68'), Oliveira (Stopira 80') - Nikolics N. (Torghelle 80') Tyerek Groznij: Arbi - Polchak, Ferreira, Yatchenko, Oalja - Katsaev, Makyshewski, Murikhin, Piris - Kadyrov (Ashakhanov 59'), Akhyado Gólszerző: Mitrovics (60'), illetve Katsaev (41') |
||
Kitűnően előkészített pályán, remek időben kezdődött csapatunk első beleki edzőmeccse, melyen az orosz bajnokság ötödik helyezettje volt az ellenfelünk.
A hatodik percben láthattuk az első Vidi helyzetet, amikor Nikolics Nemanja lépett ki remekül a bal oldalon, éles szögből lőtt, az orosz kapus azonban védett. Két perc múlva Tóth Balázs ugratta ki középen Nikolicsot, aki egy hajszállal előbbről indult, mint kellett volna, lest intett az asszisztens. Újabb két perc elteltével Tóth Balázs megint nagyszerű labdát adott, ezúttal Gyurcsónak, aki egy pattanás után, kicsit kisodródva jobbal lőtt, fölé szállt a próbálkozás. A 11. percben jött az első Tyerek-lehetőség, két kényszerítő után Katsaev jobbal 15 méterről a jobb alsó mellé lőtt. A 25. percben Hector, Kovács, Oliveira volt a labda útja, utóbbi éles szögből a rövid felsőt célozta meg, a kapus nagyot védett. A 27. percben jött el a meccs legvitatottabb jelenete. Kovácsot ütötte el egy védő a tizenhatos vonalán, a megítélt szabadrúgást Mitrovics a sorfalba lőtte, a kipattanót a kapufára, majd az onnan kipattanót Nikolics a kapuba fejelte, de lest ítélt a játékvezető. Teljesen szabályos gól volt Niko találata.
Hiába volt a labdabirtoklás aránya nagyjából egyenlő, mi sokkal több helyzetet alakítottunk ki. A következőt a 34. percben, amikor Gyurcsó beadását elvétette egy Tyerek-játékos, így a labda Nikolics elé került, aki egy csel után jobbal lőtt, nagyot védett az orosz portás. A 41. percben tizenegyesből szerzett vezetést a Groznij. Egy bal oldalon kilépő játékos Vinícius lábában esett nagyot, a megítélt büntetőt a kapitány, Katsaev lőtte a kapu jobb oldalába (0-1). Tóth Balázs lapos lövésével zárult az első játékrész, amit hárított Arbi kapus. A szünetben egyik csapat sem cserélt.
A második félidő elején Nikolics kétszer is a földre került, az első után nem járt büntető, a második után megítélte a játékvezető a szabadot, majd a két csapat elég hevesen összeszólalkozott. A rövid közjáték után folytatódott a meccs és az 55. percben Kovács gyönyörűen lőtt kapura 20 méterről, a labdát csak másodszorra szerezte meg a kapus. Egy perc múlva megint Kokó volt a főszereplő, a jobb oldalon lépett ki, Nikolicsot kereste volna lapos labdával, de a passz elakadt egy lábban. A 60. percben Mitrovics egy jobbról középre passzolt labdát átvett és egy pattanás után félmagasan, védhetetlenül bombázott a kapu jobb oldalába (1-1).
A 67. percben Brachi 22 méterről óriási kapufát lőtt szabadrúgásból. A hátralévő 20 percben mi voltunk kezdeményezőbbek - Nikolics tizenhatról eleresztett lövése járt legközelebb a gólhoz - és közben többször cseréltünk is. A legörömtelibb ilyen esemény 10 perccel a vége előtt jött el, amikor Stopira hosszú hónapok után először léphetett pályára. Kicsit korábban beállt csapatunk két legújabb játékosa, Vítor Gomes és Arturo Álvarez is. A 87. percben Murikhin révén majdnem gólt szerzett a Tyerek, de az ötösről mellé lőtt a zöld-fehérek hetvenhetese.
90 perc játék után lefújta a mérkőzést a játékvezető. Csapatunk jól játszott, rengeteg helyzetet alakított ki, közelebb járt a győzelemhez mint az ellenfél. Az 1-1 is remek eredmény a Tyerek Groznij ellen, de ha Niko szabályos gólját megadják...
(Fotók: Fourfourtwo.hu/Takács József)
Nikolics Nemanja szerint egy magyar bajnokinál sokkal nagyobb volt az iram a szerdai meccsen, és azt sem volt egyszerű kezelni, hogy az ellenfél rendkívül agresszíven letámadott.
Tóth Balázs szerint komoly fegyvertény, hogy egy ilyen erős együttes ellen is rengeteg helyzetet dolgoztunk ki.
José Gomes a mérkőzés után értékelte a látottakat.
José Gomes a mérkőzés előtt beszélt arról, hogy mit vár a csapattól a Tyerek Groznij elleni összecsapáson.
Szerdai ellenfelünk az orosz első osztály masszív középcsapata, eddigi legnagyobb sikere 2004-ben az Orosz Kupa megnyerése volt.
Sok labdás gyakorlat, a támadásvezetések és a kapuralövések gyakorlása volt a program a második nap délelőtti edzésén.