FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2013. Február 04. Hétfő, 15:00 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
FELNŐTT Válogatott meccsek, felkészülés és ZTE elleni visszavágó a programban

Szolnoki bemutatkozhat a felnőtt válogatottban, szombaton továbbléphetünk a Magyar Kupában, vasárnap pedig Törökországba utazunk edzőtáborba.

VIDEOTON FC
Szombaton 15 órakor Zalaegerszegen rendezik meg a Magyar Kupa negyedik fordulójának visszavágóját. Mint ismert, az első mérkőzést szombaton Székesfehérváron 4-0-ra nyertük meg a ZTE ellen.

VÁLOGATOTT
Szolnoki Roland és Gyurcsó Ádám Törökországban töltik a hét első napjait, ott készül ugyanis a felnőtt válogatott. Fiatal védőnk első alkalommal kapott meghívót a nemzeti csapatba, és a magyar idő szerint szerdán 17 órakor kezdődő Fehéroroszország - Magyarország barátságos meccsen akár be is mutatkozhat ott.

Az U21-es válogatottban is lesz Vidi-játékos, ugyanis Kovács István - valamint az akadémista Farkas Norbert, és Baracskai Roland - szerdáig Róth Antal irányításával Telkiben készül, melynek zárásaként szerdán a Lombard-Pápa ellen játszanak felkészülési mérkőzést a fiatalok.

VIDEOTON FC II
Második csapatunk, az NB III-as Vidi II kétszer is pályára lép a héten. Szerdán 13 órakor Pakson a Paks II ellen, míg szombaton 11 órakor Felcsúton az Újpest II ellen játszanak Komjáti András tanítványai felkészülési mérkőzést.

PUSKÁS AKADÉMIA FC
Az NB II-es Puskás Akadémia FC is felkészülési mérkőzést játszik szerdán 13 órakor, az ellenfél az NB I-es Siófok lesz. A meccs egyik érdekessége, hogy a Balaton-partiakat erősíti most tavasszal az a Máté János, aki tavaly az NB II gólkirálya lett még Puskás Akadémia FC játékosként. Máté egyébként a Ferencvárostól került kölcsönbe Horváth Károly együttesébe.

Törökországba utazunk edzőtáborba

Február 10-én, vasárnap Belekbe utazunk, ahol február 18-ig készülünk, a programban pedig több edzőmeccs is szerepel. Érdekesség, hogy két nappal korábban a Puskás Akadémia FC is Belek felé veszi az irányt, Benczés Miklós csapata is Törökországban edzőtáborozik a jövő héten.


Fotó: vidi.hu/Kupeczik Krisztián
Kapcsolódó cikkek
Heti menü: Ligakupa és válogatott mérkőzések
2014. Szeptember 01.
Hat Vidi-játékos a válogatott keretében
2014. Április 03.
Szolnoki meghívót kapott a felnőtt válogatottba
2013. Január 23.
Beteg gyerekeket ajándékoztak meg a Vidi játékosai
2012. December 12.
Válogatott meccsek és az NB II. zárófordulója következik
2012. Május 30.
Hatalmas siker volt a Vidi a Sportmajálison
2012. Május 02.
"Gyurcsó és Szolnoki a Puskás Akadémia első fecskéi"
2012. Február 25.
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek