Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Zalaegerszeg elleni kupavisszavágón megsérült játékosra kedden műtét vár.
"Haraszti Zsolt bal lába a meccsen letapadt, térde megtekeredett, ennek következtében pedig elszakadt az elülső keresztszalag. Sajnos gyakori, igen kellemetlen sérülés. A játékosra vizsgálatok várnak, kedden megműtjük, minden közelebbit állapotáról és a sérülés súlyosságáról csak ezek után fogunk tudni mondani" - nyilatkozta honlapunknak Dr. Gyarmati Erik, klubunk orvosa.

Bár még nem járt le a 22 éves középpályás szerződése, újabb három évvel meghosszabbította azt a klub.

A megállapodás egy évig szól, de amennyiben a Vidi szakmai vezetése úgy gondolja, akár már télen visszatérhet a fiatal játékos.

Fiatal támadónk még februárban szenvedett súlyos sérülést. Szerda délután a Vidi II edzőmeccsén 45 percet játszott.

Fiatal középpályásunk még a ZTE elleni Magyar Kupa mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést.

Szerdán 14.30-16.00 között hét játékosunkkal találkozhattak a szurkolók a Bregyó közben.

Féltünk, hogy a pálya talaja miatt élvezhetetlen lesz a játék, szerencsére pont az ellenkezője történt, jó iramú, sok gólos mérkőzést játszott a két csapat.