Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Gyurcsó Ádámot a Dinamo Moszkva elleni mérkőzésről és a magyar válogatottról kérdeztük.
Hogyan értékeled a csütörtök délutáni, Dinamo Moszkva elleni edzőmeccseteket?
Úgy gondolom, hogy jól játszottunk mind a két félidőben. Azt talán nem is kell mondanom, hogy a Dinamo Moszkva teljesen más szintet képvisel, mint a korábbi két ellenfelünk. Azoknak a mérkőzéseknek is fontos szerepe volt, most viszont már valós képet kaphattunk arról, hol tartunk a felkészülésben. Annak ellenére, hogy viszonylag kevés gólhelyzet volt a meccsen, a játék hajtós és olykor nagyon kemény volt. Az oroszok játéka több alkalommal is súrolta a durvaság határát, szerencsére sérülés nem történt.

José Gomes irányítása alatt milyen változásokat vélsz felfedezni a csapat játékában?
Ugyan még csak rövid ideje dolgozunk együtt az új vezetőedzővel, az azonban már most látszik, hogy nagy hangsúlyt helyez a támadásokra. Ezt a saját posztomon is érzékeltem, ugyanis valamivel szabadabban játszhattam, ami persze nem azt jelenti, hogy védekeznem egyáltalán nem kellett. José Gomes azt kérte tőlünk a meccs előtt, hogy legyen minél többet nálunk a labda, próbáljunk sokat passzolni, ha pedig az ellenfélnél van a játékszer, akkor helyezzük őket azonnal nagy nyomás alá. Szerintem nagyjából sikerült megvalósítanunk ezeket a dolgokat, persze azért még nagyon sok munka vár ránk.
Egervári Sándor néhány napja kihirdette a Fehéroroszország elleni keretet. Meglepődtél azon, hogy nem csak te, hanem Szolnoki Roland is kapott meghívót?
Ha azt nézem, hogy Szoszo ősszel hiba nélkül játszott végig nagyon erős Európa Liga-mérkőzéseket, akkor annyira nem meglepő. Ráadásul egy barátságos mérkőzés mindig jó alkalom arra, hogy a szövetségi kapitány új embereket is kipróbáljon. Véleményem szerint Roli sokat dolgozott azért, hogy megkapja a bizonyítási lehetőséget, megérdemli azt, hogy ott van a magyar válogatott keretében.
Márciusban két nagyon fontos meccset játszik a válogatott, sajnos a románok elleni hazai találkozót - jelen állás szerint - zárt kapuk mögött. Milyen érzés lesz szerinted nézők nélkül játszani?
Személy szerint még sosem játszottam zárt kapus tétmérkőzést, el sem tudom képzelni, hogy milyen lesz így ez a meccs. Hiszen a foci lényege épp az, hogy minél több szurkoló ott legyen a stadionban.
Gyurcsó Ádám: "A felkészülés jelenlegi szakaszában a terhelésen van a hangsúly, ezzel együtt azt mondhatom, hogy jól játszottunk"
INTERJÚ @ 2014. Január 23.
Fiatal támadónk - aki pazar gólpasszt adott a Lokomotiv Plovdiv elleni felkészülési mérkőzésen - azt is elárulta, inkább most kapjunk peches gólokat semmint tavasszal.
Gyurcsó: "Jólesett, hogy meghívtak a válogatottba"
2014. Január 08.
Középpályásunk azt is elárulta, jó hangulatú volt az összetartás, és célravezetőek lehetnek az új szövetségi kapitány elképzelései.
Igazságos döntetlen a Dinamo Moszkva ellen
VIDEOTON FC - DINAMO MOSZKVA 0-0 @ 2013. Január 24.
Nem született gól a CDS Trophy elnevezésű minitorna első mérkőzésén.
"Összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2013. Január 24.
Vezetőedzőnket, José Gomest az ellenfél edzőjével, Dan Petrescuval együtt a mérkőzés után arra kértük, hogy értékelje a látottakat.
"Mindenkitől százszázalékos erőbedobást várok"
EDZŐI NYILATKOZAT @ 2013. Január 24.
Vezetőedzőnk, José Gomes a délután 15 óra 30 perckor kezdődő Dinamo Moszkva elleni felkészülési mérkőzés előtt nyilatkozott.
Csütörtökön Dzsudzsákék ellen játszunk
FELKÉSZÜLÉSi MÉRKŐZÉS @ 2013. Január 23.
A 11-szeres szovjet bajnok Dinamo Moszkva az orosz Premjer-ligában 19 fordulót követően a 9. helyen áll.



















