FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2013. Január 24. Csütörtök, 12:00 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
NB II Súlyos betegség veszélyeztette Polonkai pályafutását

Szerencsére már jobban van, és elkezdhette a  felkészülést Polonkai Attila, a Puskás FC csapatkapitánya.

"Tavaly novemberben kaptam el egy vírusos megfázást, melynek szövődményeként szívhártyagyulladásom lett. Ezt viszont csak később diagnosztizálták. December közepén, amikor elkezdtem újra edzeni, a mellkasomban nyomást és szúró fájdalmat éreztem. Ekkor alaposabb kivizsgáláson vettem részt, és azonnal jelezték, hogy baj van. A sportolói pályafutásomat is veszélyeztette ez a betegség, ezért nagyon óvatos voltam, és mindenben követtem az orvosok tanácsait. A különböző kezelések hatására a szívburokból eltűnt a folyadék, de a kardiológus még két hét pihenőt írt elő, amit szigorúan be is tartok. Semmivel sem szeretném kockáztatni az egészségemet. Ha minden jól alakul, akkor jövő héten - amikor ez a bizonyos két hét letelik, és a kontroll is megnyugtató eredményt mutat -  elkezdek újra edzeni, persze nem egyből teljes intenzitással, hanem csak szépen, fokozatosan" - nyilatkozta honlapunknak Polonkai Attila.

Fotó: vidi.hu
Kapcsolódó cikkek
"Nagyon jó felfogású, ügyes játékosok alkotják a csapatot"
2012. November 29.
Klubunk sportszereket ajándékozott a Ráckeresztúri Sportkörnek
2012. November 09.
"Nagy kihívás és felelősség lesz csapatkapitánynak lenni"
2012. Július 22.
"Nagy dolgokra lehet képes ez a társaság"
2012. Június 01.
A lelátón az egész család!
2012. Május 11.
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek