Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Joan Carrillo első spanyolországi felkészülési mérkőzésünk előtt nyilatkozott.
"Nagyon kemény héten vannak túl a játékosok, ezért érthető, hogy most még mindenki fáradt, de ez így is van rendjén. A mai felkészülési meccsre még nem mérkőzésként, hanem edzésként tekintek. Lépésről lépésre kell haladnunk, egyelőre még rengeteg munka áll előttünk. Az első felkészülési mérkőzésen számomra nem az eredmény lesz a legfontosabb, hanem az, hogy mennyit tudnak visszaadni a játékosok azokból a védekező és támadó taktikai elemekből, amelyeket az elmúlt edzéseken gyakoroltunk. Teljesen megértem a labdarúgókat, hiszen a felkészülés jelenlegi szakaszában nem csak fizikálisan, de mentálisan is fáradtak, azonban most a mérkőzésekkel új impulzust kapnak. Többféle taktikai felállást gyakoroltunk, és folyamatosan gyakorlunk, szerencsére olyan kvalitású játékosok alkotják a csapatot, akik képesek bármilyen taktikai felállásban játszani. Számomra nincs alapfelállás, mindig a mérkőzés alakulásától függ a taktika. Lehet, hogy menet közben változtatunk, ezt a játék képe dönti el. Egy erős csapat számára nem létezik olyan, hogy a támadás vagy a védekezés a fontosabb, egy erős csapat számára egyformán fontos mindkettő. Ezek az edzőmérkőzések azt a célt is szolgálják, hogy egyaránt fejleszteni tudjuk támadó és védekező taktikánkat. Természetesen a felkészülési meccseken az összes játékosnak szeretnék lehetőséget biztosítani. Bizonyára lesznek olyanok, akik több időt töltenek a pályán, és olyanok is, akik kevesebbet, de a bizonyítási lehetőséget igyekszem mindenkinek megadni " - nyilatkozta honlapunknak Joan Carrillo.
Csapatunk másodedzője is értékelte a Vidi őszi teljesítményét, valamint elárulta azt is, min kell változtatni ahhoz, hogy tavasszal még jobbak legyünk.
A csütörtöki felkészülési meccsen azonban 45 perc is elég volt, hogy ezt megtegye.
Kleinheisler László az El Palo elleni felkészülési mérkőzés alkalmával először szerepelt a Vidi első csapatában, és szenzációs góllal valamint szép gólpasszal mutatkozott be.
Csapatunk edzője az első spanyolországi felkészülési mérkőzést követően értékelte a látottakat.
A második félidőben csereként beálló Nikolics öt gólt szerzett, de szintén betalált a fiatal Kleinheisler.
Spanyol harmadosztályú csapat ellen játsszuk az idei első felkészülési mérkőzésünket.