hu en
2012. December 19. 10:30  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
ALEJANDRO ROSALEN LOPEZ:
"Nagy öröm együtt dolgozni a Vidi kapusaival"

Alejandro Rosalen Lopez nyár óta az első csapat kapusedzője. Arra kértük, értékelje röviden az elmúlt fél évet.

"Nyáron kerültem a Vidihez, és most, fél év elteltével azt mondhatom, hogy mindennel maximálisan elégedett vagyok. Kiváló körülmények között tudunk dolgozni napról napra, és amit a csapat a nemzetközi porondon elért, azelőtt le a kalappal! Nagyon jó együtt dolgozni a négy kapussal, Bozsoviccsal, Tujvellel, Somodival és Pajoviccsal. Mindannyian nagyon szorgalmasak, valamennyi edzésen a maximumot nyújtják. Úgy gondolom, az elmúlt fél évben mind a négyen tovább fejlődtek, a célunk azonban az, hogy jövőre még tovább fejlődjenek. Hogy melyik volt az ősz legjobb mérkőzése? Nem ebből az irányból közelíteném meg a kérdést. Számomra az ősz mérkőzése a hazai Trabzonspor elleni visszavágó volt, méghozzá azért, mert ez váltotta ki a legtöbb érzelmet a játékosokból, szurkolókból és személy szerint belőlem is. Gondoljunk csak bele: hazai környezetben, tömött lelátók előtt, büntetőpárbaj végén sikerült kiharcolni a csoportkörbe való jutást egy jóval esélyesebb ellenféllel szemben - és mindezt Paulo Sousa születésnapján. Csodálatos este volt!"

"Ami a családomat illeti, a feleségem egyelőre még nem költözött Magyarországra, de sikerült megoldanunk, hogy minden második héten találkozzunk. Néhány alkalommal ő jött Magyarországra. Megmutattam neki Székesfehérvárt és Budapestet, mindkét város nagyon tetszett neki, ami nem is csoda, hiszen tényleg gyönyörű városokról van szó. Most a téli szünetet természetesen együtt töltjük Spanyolországban, és végre lesz lehetőségünk arra, hogy a család többi tagjával is egy kicsit együtt legyünk."

CÍMKÉK
Interjú szezonértékelés Alejandro Rosalen Lopez
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek