Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
NB II-es és NB III-as bajnoki már nem lesz ezen a héten.
Videoton FC - Újpest FC
2012. december 2. (vasárnap) 16:30 TV: M1

A tavaszról előrehozott 17. fordulóban a tabella 8. helyén álló Újpest látogat Székesfehérvárra. Az őszi odavágón - mely kifejezetten színes mérkőzés volt, hiszen összesen 3 piros lapot mutatott fel a 90 perc során Iványi sporttárs, ebből kettőt a mi játékosaink kaptak - Torghelle 66. percben szerzett góljával 1-0-ra nyertünk a Szusza Ferenc Stadionban.
Tűzijáték a mérkőzés és a lefújás előtt is
VIDEOTON FC - ÚJPEST FC 1-1 (1-1) @ 2012. December 02.
Remili góljával az újpestiek szereztek vezetést, Neto góljával válaszoltunk, és hiába alakítottunk ki sok helyzetet, már nem sikerült bevenni a vendégkaput.
"Akár fölényesen is megnyerhettük volna a mérkőzést"
VIDEOTON FC - ÚJPEST FC @ 2012. December 02.
A találkozó után Paulo Sousa és Jos Daerden, a két vezetőedző értékelt.
"Egy-egy hiba eldöntheti a mérkőzést"
JOS DAERDEN: @ 2012. December 02.
A rangadó előtt nyilatkozott az újpestiek vezetőedzője honlapunknak.
"Vasárnap két góllal győz a Vidi, és a bajnokságban is odaérhet az elejére"
KORSÓS ATTILA: @ 2012. December 01.
Korsós Attila klubunkból lett válogatott játékos, majd játszott az Újpestben is. Szerinte jó úton halad a Vidi, és ez vasárnap pontokban is megmutatkozik.
"Győzelemmel szeretnénk búcsúzni szurkolóinktól"
TORGHELLE SÁNDOR: @ 2012. November 30.
Csapatunk támadója küzdelmes mérkőzésre számít, melyen a legfontosabb cél, hogy itthon tartsuk a három pontot.
Kiszámíthatatlan Újpest érkezik Sóstóra
VIDI - ÚJPEST @ 2012. November 28.
Jos Daerden együttese eddigi nyolc idegenbeli meccséből mindössze egyet nyert meg, háromszor döntetlent játszott és négyszer kikapott.



















