hu en
2012. November 19. 17:30  -  Gyurina Zsolt   -   Fotó: vidi.hu
JUHÁSZ ROLAND:
"A Vidi már bebizonyította, mennyire erős otthon"

A magyar válogatott védője, Juhász Roland a kiemelkedő szervezettségű Vidi sikerében hisz a Genk elleni Európa Liga-találkozón.

Juhász Roland sok nagy csatát megélt az Anderlecht színeiben, csapatával több alkalommal is győzött a Genk ellen - idén áprilisban például 4-0-ra -, így egészen közelről ismeri csütörtöki ellenfelünket. Telefonon értük utol Belgiumban.

Kezdjük Önnel, ugyanis nem a legjobb hírek érkeznek az Anderlecht háza tájáról. Márpedig a válogatottnak nagy szüksége van egy jó formában lévő Juhász Rolandra.

Sajnos most tényleg nem a legjobb a helyzetem, mert már a keretbe sem kerülök be az Anderlechtnél, ráadásul nem nagyon találom erre a magyarázatot. Nem tudok mást tenni, minthogy várom a téli átigazolási időszakot. Mindenképpen váltani szeretnék, mert ez az állapot nagyon megvisel, és sem nekem, sem a klubnak nem jó. Még másfél évem van hátra a szerződésemből, tehát nem lesz egyszerű elhagynom a klubot. Az biztos, hogy csak olyan együttes jöhet számításba, ahol hétről-hétre rendszeresen tudok játszani.

Mit várhatunk a Genktől Székesfehérváron?

A Genk szezonja kicsit döcögősen indult, volt némi változás a csapatnál az elmúlt szezonhoz képest, kellett egy kis idő számukra, de mára kiegyenesedtek, és azt kell, hogy mondjam, egy feljövőben lévő csapatról beszélünk. Inkább hazai pályán erősek, ezt jól mutatta a két csapat közötti első mérkőzés is. Masszív együttes, amely támadófutballt játszik.

Eszerint a Genk Székesfehérváron is a támadásra építene?

Ebben azért már nem vagyok biztos. Eleve nem gondolom, hogy a Vidi hazai pályán kizárólag a védekezésre koncentrálna, hiszen három ponttal már továbbjuthat. A genkiekkel kapcsolatban pedig még azt is el tudom képzelni, hogy abban bíznak, az utolsó fordulóban, hazai pályán mindenképpen kiharcolják majd a továbbjutást. Persze biztos, hogy a belgák nagyon motiváltak lesznek, szóval jó kis meccsre számítok. Az első mérkőzés eredménye nem tükrözi híven a valóságot. A lelátóról figyeltem azt a találkozót, egyáltalán nem volt az olyan sima, mint amit végül a végeredmény mutatott. A Vidi pedig már a csoportkör két mérkőzésén mindenki számára egyértelművé tette, hogy hazai pályán nagyon erős, félelmetesen ellenfél.

Naprakésznek tűnik a Vidivel kapcsolatban.

Szurkolok a csapatnak, és nem csak azért, mert a magyar foci hírnevét öregbíti, de egy különleges ok miatt is, ugyanis Torghelle Sanyi az egyik legjobb barátom. De a magyar bajnokságot is rendszeresen követem.

Mint a magyar válogatott kiváló védője, hogyan látja a Vidi-védelmét?

Nem beszélnék a védelem kiemelkedő szerepéről, hiszen a csapat minden játékosának nagyon fontos szerepe van a védekezésben. A Vidi nagyon szervezett gárda, ahol mindenki tudja, hogy hol a helyen, és mindenki besegít a védekezésbe. Csak így lehetséges, hogy a genki, kivételt jelentő mérkőzéstől eltekintve alig kapnak gólt, pedig ugye az Európa Ligáról beszélünk, nem akármilyen sorozatról. Figyelemre méltó, mennyire szervezett az együttes, mindenki védekezik és mindenki támad, ha a helyzet úgy kívánja. Természetesen szükség van négy jó védőre is, márpedig Sousa edző sok jó védőt hozott a klubhoz, válogathat nyugodtan közülük.

Jól ismeri a belga bajnokságot. Mennyiben lóg ki a Genk, mondjuk stílusában vagy erősségében?

Nem mondaná, hogy kilóg a belga csapatok közül. Azt biztos, hogy van bennük plusz a szürke mezőnyhöz képest. A Genk nagyon jó, de a védelme sebezhető. A csütörtöki Európa Liga-meccs kiemelkedő fontosságú egész Székesfehérvárnak, ezzel mindenki tisztában van arrafelé, és biztos vagyok benne, hogy a Vidinél nagyon felkészültek erre a mérkőzésre. Mindezek miatt bizakodó vagyok, hogy olyan eredmény születik, amelyet mindenki remél Magyarországon.

CÍMKÉK
VIP interjú 2012-2013 UEFA Európa Liga Videoton FC - K.R.C. Genk
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek