Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A gyorsan bekapott gól után hiába fordítottunk, egy újabb hiba miatt elmaradt a győzelem.
|
Érdi VSE - Videoton FC II 2-2 (1-1) Videoton FC II: Somodi - Tar, Tamás, Jankovics, Farkas V., Vachtler (Nagy Á. 80'), U. Nikolics, Papp Máté (87'), Nagy Zs., Károly (Molnár T. 46'), Szabó D. Gólszerző: U. Nikolics 8', Papp Máté 53' Sárga lap: Tamás (86') |
||
Már az 50. másodpercben a hálónkban táncolt a labda, bizony a kezdés után elaludtak védőink, így Berényi góljával hamar vezetéshez jutott az Érd (1-0). Ezt követően azonban mi kezdeményeztünk, és a jó játék hamar egyenlítést eredményezett: az első kerettől érkezett Uros Nikolics átlövésből volt eredményes a 8. percben (1-1). Ezt követően is többet birtokoltuk a labdát, ennek ellenére a vezető gólunkra a második félidő elejéig kellett várni, amikor az 53. percben Nagy Zsolt elfutása után a 11-es pontra bepasszolt labdát Papp Máté vágta a hálóba (1-2). Nem sokkal később egyenlíteni tudott az Érd: egy hosszan előre vágott labdát a védők röviden rúgtak ki, Somodi talán kissé határozatlanul mozdult ki a kapujából, a hazaiak játékosa pedig elpöckölte mellette a labdát: Patkó góljával alakult ki a 2-2-es végeredmény.
Bár nem játszottunk rosszul, a nagy ziccerek ezúttal hiányoztak a játékból, pár olyan szituációban, amikor igazán nagy helyzet alakulhatott volna ki, rossz döntést hoztunk. Folytatás november 3-án, amikor hazai pályán fogadjuk az ESMTK csapatát.
Komjáti András: Nagyon fájó ennek a két pontnak az elvesztése, mert azután, hogy megfordítottuk a mérkőzést, már a kezünkben volt, ekkor végleg el kellett volna döntenünk a javunkra. Ezúttal több olyan szituációt láttam, amikor nem koncentráltunk eléggé, így elmaradt a győzelem. |
||
Vidi II: győzelem Budafokon
TUDÓSÍTÁS @ 2013. Április 06.
Károly Bálint találatával már a 12. percben kialakult a végeredmény.
Hazai pályán kapott ki a Vidi II
TUDÓSÍTÁS @ 2013. Március 31.
Komjáti András csapata már a 8. percben vezetett, de a Jászapáti még az első félidőben fordított, és végül nyert is.
Vereség Diósdon
DIÓSDI TC - VIDEOTON FC II 2-0 (1-0) @ 2013. Március 25.
Komjáti András csapata így is második a táblázaton, szombaton hazai pályán a Jászapáti ellen javíthatnak.
Bár vezetett, nem tudott nyerni a Vidi II
TUDÓSÍTÁS @ 2013. Március 09.
2-2-vel zárult a III. Kerületi TVE - Videoton FC II találkozó. Komjáti András csapata ezzel harmadik az NB III Duna csoportjában.
Magabiztos győzelem a Vác otthonában
FELKÉSZÜLÉS @ 2013. Február 16.
A Vidi II 3-1-re győzte az NB II élmezőnyébe tartozó ellenfelét.
Hazai vereség az Újpest II csapatától
FELKÉSZÜLÉS @ 2013. Február 09.
Zamostnyval szemben nem volt ellenszere a Vidi II-nek, Papp Máté bombagólja csak szépségtapaszt jelentett.



Komjáti András: Nagyon fájó ennek a két pontnak az elvesztése, mert azután, hogy megfordítottuk a mérkőzést, már a kezünkben volt, ekkor végleg el kellett volna döntenünk a javunkra. Ezúttal több olyan szituációt láttam, amikor nem koncentráltunk eléggé, így elmaradt a győzelem.















