Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A rutinos csatár számára nagyon fontos volt, hogy a hétvégi bajnokin két gólt szerzett, és mint mondta, a csapat a ZTE otthonában is folytatná eddigi remek sorozatát.
"Nagyon örülök az újabb sikernek, hiszen egy masszív, egységes Szigetszentmiklóst tudtunk nagyon simán legyőzni a legutóbbi fordulóban. (Nézze meg a mérkőzés góljait!) A győzelmen kívül számomra az is fontos volt, hogy két gólt lőttem, ugyanis az elmúlt hetekben megvoltak a helyzeteim, de nem sikerült feliratkoznom a góllövők közé. Remélem ez lökést ad nekem, és a következő fordulókban újabb gólokkal segíthetem a csapatot. A hétvégén nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen a tavaly még az élvonalban szereplő ZTE otthonába látogatunk, ráadásul úgy tudom, hogy nagyon készülnek a mérkőzésre, rengeteg nézőre számítanak. Úgy gondolom, ez a meccs számunkra vízválasztó lesz, hétvégi ellenfelünk eddigi szereplése ugyanis csalóka. A ZTE - és ezt nem udvariasságból mondom - jobb csapat annál, mint amilyen eredményeket eddig felmutatott. Biztos vagyok benne, hogy hazai pályán ellenünk, a veretlen listavezető ellen kettőzött erővel küzdenek. Ugyanakkor a mi célunk változatlan, szeretnénk minél jobb teljesítményt nyújtani a bajnokságban, és Zalaegerszegre is a három pontért utazunk" - nyilatkozta honlapunknak Zsolnai Róbert.
A Kozármisleny vezetőedzője szerint nagyon nehéz feladat előtt állnak, mert a Videoton FC jelenleg Magyarország legjobb csapata.
Vezetőedzőnk olyan játékosoknak is bizalmat szavaz a Kozármisleny ellen, akik eddig kevesebb időt töltöttek a pályán.
A múlt héten győzött először az NB II 2013-2014-es szezonjában a baranyai együttes, a Ligakupában eddig két meccsen egy pontot szereztek.
Támadónk teljes értékű munkát végez mandulagyulladása után, és akár szerdán pályára is léphet.
Az NB II listavezetőjének ezúttal a Szigetszentmiklós volt az áldozata.
Sok helyzetet kidolgozott az Ajka ellen idegenben a Puskás Akadémia.