Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Vidi - Győr mérkőzést követően a két edző értékelte a látottakat.
Paulo Sousa: "A mérkőzés első 10-12 percétől eltekintve sikerült nekünk irányítani a játékot. Minden játékosommal elégedett voltam, úgy érzem, többet érdemeltünk volna, mint ami végül a mérkőzés végeredménye lett. A mai összeállításban is jól játszottunk, megvoltak a helyzeteink, de többek közt azért nem sikerült nyernünk, mert a Győrnek volt egy nagyon jó kontratámadása, amit góllal fejeztek be. Ettől eltekintve azonban főleg a védekezésre koncentrált az ETO, volt amikor tíz emberrel védekeztek, mi pedig, ha meg is találtuk a rést a védelmükön, és kapura lőttünk, a hálóőrük résen volt. Sajnos a labdarúgásnak az is része, hogy egy csapat végigtámad egy mérkőzést, de mégsem nyer, bár az is tény, hogy egy jogos tizenegyest nem kaptunk meg. Ugyanakkor nyomatékosan hangsúlyozom, hogy a mai mérkőzést nem a játékvezető miatt veszítettük el!"
Pintér Attila: "Először is gratulálni szeretnék a Videoton FC-nek ahhoz, hogy bejutottak egyedüli magyar csapatként az EL-csoportkörébe. Ez nagy eredmény a magyar labdarúgás számára. A mai mérkőzéssel kapcsolatban azt kell mondanom, hogy számítottunk arra, mit fog játszani a Videoton. Nehezítette ugyanakkor a feladatunkat, hogy hat olyan játékosunk is sérüléssel bajlódik, akik a védelemben, valamint a középpályán szerepelnek. A mai mérkőzésen mutatott játékkal, és a játékosok teljesítményével maximálisan elégedett vagyok, hiszen Magyarország legjobb csapatát sikerült legyőznünk idegenben."
Kedden délután ülésezett a Fegyelmi Bizottság.
Csapatunk hiába támadta végig szinte az egész mérkőzést, a vendégek a második félidőben az első helyzetüket gólra tudták váltani, és elvitték a 3 pontot.
Vezetőedzőnket arról kérdeztük a mérkőzés előtt, hogy milyen találkozóra számít vasárnap délután.
Vasárnapi ellenfelünk vezetőedzője azt mondja, hogy itthon a Vidi az egyik legerősebb csapat, de a győriek mindenütt győzni szeretnének.
Fontos, hogy vasárnap délutánig a fizikai fáradtságon kívül a mentális fáradtságot is kipihenjék a Vidi játékosai.
A Sóstói Stadionhoz közlekedő ingyenes buszjáratok menetrendje és jegyinformációk.