Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Vezetőedzőnk, Paulo Sousa és középpályásunk, Tóth Balázs beszéltek a mérkőzésről szerda este a sajtó képviselői előtt.
"Attól függetlenül, hogy nagy hangsúlyt fektettünk a védekezésre és a kontrákra az elmúlt mérkőzéseken, annál azért összetettebb játék a futball, mint ez a két eleme. Nagy elismerés a belga kollégától, hogy megdicsérte a csapat védekezését, nagy munka van abban, hogy ilyen szinten teljesítünk, de emellett támadásban is az a célunk, hogy minél jobbak legyünk. Nagyon szerettünk volna az Európa Liga csoportkörébe eljutni és most élvezni akarjuk, hogy itt vagyunk és ilyen jó ellenfelekkel játszhatunk, mint a Genk. A korábbi, Gent elleni mérkőzésekkel nem lehet összehasonlítani a holnapit, mert a Genk a legtöbb dologban előrébb tart, mint korábbi ellenfelünk. A hétvégén ugyan csak döntetlent játszottak a belga bajnokságban, de kitűnő támadásokat vezettek, egyszerűen nem volt szerencséjük. Ismerjük az erősségeiket, a gyengeségeiket, ahogy ők is a mi hibáinkat és erényeinket. Jó teljesítményre és jó eredményre készülünk holnap. Biztos vagyok abban, hogy remek hangulatú mérkőzés lesz. Mi is folyamatosan azon dolgozunk, hogy időről időre minél több szurkoló előtt játszhassunk. Otthon Székesfehérváron, de egész Magyarországon is óriási a lelkesedés a csapat iránt, ami rendkívüli módon ösztönöz bennünket" - nyilatkozta Paulo Sousa.
"Nagyon jó érzés újra itt lenni, hiszen három szép és sikeres évet töltöttem a csapatnál korábban, de nem hiszem, hogy a közönség különleges fogadtatásban részesít majd engem. Minden csapat életében sokat jelent, ha a legmagasabb szinten játszhat, márpedig tavaly a Genk a Bajnokok Ligájában szerepelhetett. Az biztos, hogy nagyon jó hangulatú meccset fogunk velük játszani.
Jó tapasztalatszerzés volt ez nekik, nekünk pedig nagyon jó erőfelmérő lesz, hogy velük és a többi kiváló együttessel mire megyünk idén az Európa Ligában. Követem a genki csapat teljesítményét, eredményeit azóta is, hogy eljöttem, így azt is tudom, hogy a keret jelentősen kicserélődött azóta, hogy itt szerepeltem" - mondta Tóth Balázs a szerda esti sajtótájékoztatón.
Fiatal válogatott támadónk még sosem játszott a bal szélen a Vidiben, de azonnal feltalálta magát új helyén is.
A váratlan hazai vezetés után eredménytelenül próbálkoztunk, az egyenlítés helyett két genki találat következett a hajrában, amivel eldőlt a mérkőzés.
Vezetőedzőnk, Paulo Sousa és a hazaiak mestere, Mario Been a mérkőzés után sajtótájékoztatón értékelték a látottakat.
A lebonyolítás rendje, évszámok, dátumok, néhány fontos részlet.
Korábbi kiváló támadónkat nagyon szép emlékek fűzik Genkhez is, és érdeklődve várja az esti mérkőzést.
A genkiek első számú kapusa, Köteles László úgy véli, csapatának most kell kijavítania a gyenge hétvégi bajnoki szereplést.