Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A 190 centiméter magas, civilben tűzoltó játékvezető még nem dirigált mérkőzést magyar csapatnak.
A játékvezetői vizsgát 1986-ban, 15 évesen tette le a ma 41 éves Martin Hansson, majd alacsonyabb szintű bajnokságokban kezdve fokozatosan egyre nagyobb feladatokat kapott. Ellenőreinek, sportvezetőinek javaslatára 1999-ben lett a svéd első osztály játékvezetője, 2001 óta vezet nemzetközi mérkőzéseket. Tartalék játékvezetőként ott volt a 2010-es világbajnokságon, valamint rendszeresen dirigál Bajnokok Ligája mérkőzéseken.
Magyar csapatnak még nem vezetett mérkőzést, töröknek viszont kettőt is. A Besiktas - CSZKA Moszkva Bajnokok Ligája találkozót 2009. decemberében és a Törökország - Örményország vb-selejtezőt 2009. októberében. Szabadidejében vadászik és horgászik. Asszisztensei honfitársai, Fredrik Nilsson és Henrik Andren lesznek, negyedik játékvezetőként a szintén svéd Bojan Pandžić működik közre.
Hogy minél többen lehessünk a Sóstón, kedvezményesen, a bajnoki jegyek árán lehet megvásárolni a belépőjegyeket (természetesen online is)!
Együtt sokkal erősebbek vagyunk
2012. Szeptember 07.
A fantasztikus Európa Liga továbbjutás óta beszédtéma a Vidinél az a hihetetlen hangulat, amit a szurkolók a Trabzonspor elleni mérkőzésen teremtettek.
Légifelvétel a Vidi - Trabzonsporról
MADÁRTÁVLAT @ 2012. Szeptember 05.
Újabb különlegességgel lepjük meg szurkolóinkat. Tekintse meg bő egy percben, hogy milyen káprázatos látványt nyújtott a magasból a Sóstói Stadion a Vidi - Trabzonspor mérkőzés idején!
Ki szurkolt a leghangosabban?
EREDMÉNYHIRDETÉS @ 2012. Szeptember 04.
A Vidi -Trabzonspor alatt játékra invitáltuk a kilátogatókat. Nézze meg az eredményhirdetést!
Bozsovics az elmúlt hét világválogatottjában
2012. Szeptember 04.
Kapusunk a Trabzonspor elleni teljesítménye miatt érdemelte ki, hogy egy portál beválogassa a legjobbak közé.
Time-lapse videó a Trabzonspor elleni hazai meccsről
2012. Szeptember 03.
A különleges technikával készült rövid film lenyűgöző látványt nyújt. Ne hagyja ki, nézze meg Ön is!
Panorámakép: a Vidi-Trabzonspor belülről
2012. Augusztus 31.
Természetesen a törökök elleni hazai meccs első pillanatait is megörökítettük. 360°-os felvételünket forgassa körbe, nagyítson bele, mozgassa fel-le!



















