Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A török újságírók a mérkőzés egyik legjobbjának választották Walter Lee-t, akitől a meccs után többek közt azt is megtudtuk, hogy egyáltalán nem okozott neki gondot az, hogy ezúttal a jobb oldalon futballozott.

- Nagyszerű hangulatú mérkőzést játszottunk, melyen rengeteget futottunk, és sikerült végig fegyelmezetten, egymást segítve fociznunk. Egyáltalán nem éreztem azt, hogy nehezebb dolgom lenne amiatt, hogy Paulo Sousa ezúttal a bal oldal helyett a jobb szélen számított rám. Több alkalommal is tudtam befelé cselezni, az első nagy helyzetem is egy ilyen szituációt követően alakult ki. Azt persze sajnálom, hogy mindkét lövésemet kivédte a hazaiak kapusa. Tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon nehéz 90 perc vár ránk jövő héten, hazai pályán. De ha már idáig eljutottunk, mondjuk azt, hogy kinyitottuk az Európa Liga csoportkörének az ajtaját, akkor azon szeretnénk is belépni. Bízom benne, hogy egy hét múlva ismét telt ház előtt léphetünk pályára, és szurkolóink segítségével kiharcoljuk a továbbjutást - nyilatkozta honlapunknak Walter Lee.
5200 km, 6 fő, 4 nap, 1 lakóautó
2012. Augusztus 28.
Kalandos túrán van túl az a hat RBD-tag, aki lakóautóval utazott Trabzonba.
Újabb klubcsúcs: 424 perce érintetlen a hálónk
REKORD @ 2012. Augusztus 27.
Még soha nem játszott ilyen hosszú időn keresztül kapott gól nélkül csapatunk a Bajnokok Ligájában vagy az UEFA-kupában.
Felejthetetlen élményben volt részük a Trabzonba ellátogató szurkolóknak
TRABZONSPOR - VIDEOTON FC @ 2012. Augusztus 25.
Murat, a Trabzonspor szurkolóinak egyik vezére gondoskodott arról, hogy a fehérvári drukkerek olyan élményekkel gazdagodjanak, amilyenben korábban még nem volt részük.
"Sikerült elérnünk a célunkat a Trabzonspor otthonában"
TORGHELLE SÁNDOR: @ 2012. Augusztus 24.
Torghelle Sándor külön kiemelte a Vidi-szurkolók fantasztikus biztatását, valamint azt is, hogy micsoda élmény volt az, hogy a török drukkerek felállva tapsolták meg a csapatot.
"Figyelemre méltó eredményt értünk el, de nem dőlünk hátra"
MARCO CANEIRA: @ 2012. Augusztus 24.
Marco Caneira, aki ezúttal is remek teljesítményt nyújtott a védelem tengelyében, nagyon fontosnak tartja, hogy sikerült kapott gól nélkül lehozni a meccset.
Egy lépésre a csoportkörtől
EURÓPA LIGA @ 2012. Augusztus 23.
Nagyon nagy küzdelemben, szervezett játékkal sikerült döntetlent játszani Törökországban, így minden esélyünk megvan, hogy jövő héten hazai pályán juthassunk be az Európa Liga csoportkörébe.



















