hu en
2012. Augusztus 22. 14:00  -  Gyurina Zsolt
Óvatosan várják a Vidi elleni párharcot a török szupercsapatnál

Egy nagyra törő, gazdag Trabzonsporral találkozunk csütörtök este, amely a hétvégi bajnoki kudarc után máris elszántan javítana.

A Trabzonspor az egyik legnépszerűbb futballklub Törökország-szerte, az isztambuli nagy hármas mellett az első, amelyik bajnoki címek sorát nyerte, a becslések szerint mintegy 12 milliós szurkolótábora van. Bár a majdnem 25 ezres Hüseyin Avni Aker-stadionban a hazai bajnokikon közel sincs telt ház, azért az Európa Liga-playoff alkalmával várhatóan félelmetes lesz a hangulat. Különösen a 61. percben, mivel ekkor hagyományosan rátesznek még egy lapáttal Trabzon város fanatikusai. És hogy miért pont a 61. percben? Mert a 61-es szerepel a tartomány autóinak rendszámtábláján, és vált egyben a klub szerencseszámává.

Bár játékosainak összértéke akkora, mint az NB I teljes játékosállományáé, a Trabzonspor vezetői semmiképpen nem kívánnak abba a hiába esni, hogy lebecsülik a Vidit. "Az a csapat, amely kiejt két olyan nagynevű együttest, mint a Slovan és a Gent, nem lehet rossz. A Videoton FC védőmunkája remek, játékosai gyorsak, technikásak. Nagyon kell vigyáznunk!" - nyilatkozta Senol Günes vezetőedző. Mindenesetre a Trabzonspor idei első tétmeccse felemásan sikerült szombaton, a török bajnokság nyitófordulójában máris megfricskázták a tavalyi bronzérmest. Csütörtöki ellenfelünk idegenben csak 1-1-es döntetlent ért el az előző szezonban a tabella második felében végzett Kardemir Karabükspor otthonában, a kiscsapat a 81. percben egyenlített nagynevű riválisa ellen. A meccs utáni első edzésre rögvest ellátogatott Hasan Yener alelnök, és elbeszélgetett a játékosokkal, igyekezett a fejükbe verni, milyen fontos találkozó vár rájuk az Európa Liga playoffjában, a Vidi ellen. A Karabükspor ellen eltiltás miatt hiányzott a csapat legértékesebb játékosa, az argentin Gustavo Colman, illetve a rutinos Bundesliga-profi, Halil Altintop, aki sérüléssel bajlódik, de ígéri, hogy ellenünk harcra kész állapotba hozza magát.

Bár az előző szezon török gólkirályát, a sokat próbál támadót, a 27 éves Burak Yilmazt eladta a klub a Galatasaraynak ötmillió euróért, a Trabzonspor így is elképesztően erős. Yilmaz egyébként 33 gólt lőtt az előzőt szezonban, a Trabzonspor góljainak több mint felét, tehát nem sírunk, amiért távozott a Fekete-tenger partjáról. De az új igazolások is azonnal bevethető, jelentős erősítésnek számítanak. Új jövevény például a 2 250 000 euróért vett Suner Aydoglu, aki idén a török U21-es válogatott tagjaként már járt a Sóstói Stadionban, vagy a Leicester Citytől érkező Sol Bamba, a 27-szeres elefántcsontparti válogatott. Válogatottakkal amúgy is jól áll a Trabzonspor. Adrian Mierzejewski lengyel válogatott, Marek Sapara, Marek Cech és Robert Vittek szlovák, Didier Zokora szintén elefántcsontparti, Halil Altintop, Serkan Balci, Volkan Sen, Adin és Giraj Kacar pedig török válogatott. És akkor még nem is soroltuk a dél-amerikai különítményt, az argentin Colmant és a brazil Alanzinhót, Paulo Henrique-t. Ehhez a színes névsorhoz képest a Karabükspor ellen jobbára törökök és szlovákok alkották a csapatot. A kapuban Tolga Zengin állt, de mivel a Trabzonspor legutóbbi nemzetközi kupameccsén, a PSV Eindhoven ellen 4-1-re elveszített EL-visszavágón kiállították, várhatóan nem ő fog védeni.

     
  A Financial Times értesülése szerint a Trabzonspor 30-50 millió dollárból építene egy vizierőművet a várostól nem messze fekvő hegyekbe. A klub vezetői azt remélik, hogy a 28 megawatt összteljesítményű erőmű 3-5 éven belül visszahozná az árát, majd évi 10 millió dolláros hasznos hajtana.  
     

(fotó: trabzonspor.org.tr)

CÍMKÉK
2012-2013 UEFA Európa Liga Trabzonspor Kulübü - Videoton FC
Hírek
5200 km, 6 fő, 4 nap, 1 lakóautó 2012. Augusztus 28.

Kalandos túrán van túl az a hat RBD-tag, aki lakóautóval utazott Trabzonba.

Újabb klubcsúcs: 424 perce érintetlen a hálónk REKORD @ 2012. Augusztus 27.

Még soha nem játszott ilyen hosszú időn keresztül kapott gól nélkül csapatunk a Bajnokok Ligájában vagy az UEFA-kupában.

Felejthetetlen élményben volt részük a Trabzonba ellátogató szurkolóknak TRABZONSPOR - VIDEOTON FC @ 2012. Augusztus 25.

Murat, a Trabzonspor szurkolóinak egyik vezére gondoskodott arról, hogy a fehérvári drukkerek olyan élményekkel gazdagodjanak, amilyenben korábban még nem volt részük.

"Sikerült elérnünk a célunkat a Trabzonspor otthonában" TORGHELLE SÁNDOR: @ 2012. Augusztus 24.

Torghelle Sándor külön kiemelte a Vidi-szurkolók fantasztikus biztatását, valamint azt is, hogy micsoda élmény volt az, hogy a török drukkerek felállva tapsolták meg a csapatot.

"Figyelemre méltó eredményt értünk el, de nem dőlünk hátra" MARCO CANEIRA: @ 2012. Augusztus 24.

Marco Caneira, aki ezúttal is remek teljesítményt nyújtott a védelem tengelyében, nagyon fontosnak tartja, hogy sikerült kapott gól nélkül lehozni a meccset.

Egy lépésre a csoportkörtől EURÓPA LIGA @ 2012. Augusztus 23.

Nagyon nagy küzdelemben, szervezett játékkal sikerült döntetlent játszani Törökországban, így minden esélyünk megvan, hogy jövő héten hazai pályán juthassunk be az Európa Liga csoportkörébe.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek