Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Brazil hátvédünk a Diósgyőrt erősíti december 31-ig.

A mai napon eldőlt, hogy csapatunk brazil hátvédje, Jeff Silva kölcsönjátékosként Diósgyőrött folytatja. A 26 éves bal oldali védőt idén januárban igazoltuk, most pedig a kölcsönadási szerződés értelmében a miskolciaknál kaphat lehetőséget. A megállapodás december 31-ig szól, ezt követően, amennyiben a szakmai stáb úgy ítéli meg, játékosunkat visszarendelhetjük.
Sok sikert kívánunk Jeffnek Diósgyőrben!
Haraszti a Puskás Akadémia FC-ben folytatja kölcsönben
2013. Augusztus 22.
A megállapodás egy évig szól, de amennyiben a Vidi szakmai vezetése úgy gondolja, akár már télen visszatérhet a fiatal játékos.
Kassai fújja a sípot az ETO - Vidi rangadón
SPORI @ 2013. Augusztus 22.
A világ egyik legjobbjának tartott játékvezetővel ebben a szezonban már másodszor találkozunk, hiszen a második fordulóban, a Fradi elleni derbin is ő dirigált.
Lencse László egy évig Izraelben játszik
2012. Július 31.
Támadónk 2013. május 31-ig kölcsönben szerepel az izraeli bajnok Hapoel Ironi Kiryat Shmona csapatában.
"Nagyszerű csapatba kerültem"
2012. Február 05.
A spanyolországi edzőtábor végeztével, immár Székesfehérváron beszélgettünk új játékosunkkal, Jeff Silvával.
Jeff Silva első meccse a Vidiben
2012. Január 18.
Az FC Basel ellen bemutatkozott csapatunkban új balhátvédünk, Jeff Silva. Úgy érezte, jól ment neki a játék, pedig hosszú idő után lépett pályára ismét.
Brazil védőt igazoltunk
2012. Január 10.
Jeff Silva - aki korábban már játszott Európában, például a Crvena zvezdaban - 2 és fél éves szerződést írt alá klubunkkal.



















