Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A pozsonyihoz hasonló, jó hangulatú mérkőzésre számíthatnak Sóstón a nézők Várkonyi Ádám, a Vidi marketing és kommunikációs igazgatója szerint. A szurkolókat kedvezményes családi ajánlattal várja a klub!
Csütörtökön este 20:30-kor játsszuk a Slovan Bratislava elleni Európa Liga-selejtező visszavágóját Székesfehérváron. Milyen biztonsági körülmények várják az erre a rendkívül fontos meccsre kilátogató szurkolókat?
A klub természetesen mindent elkövet annak érdekében, hogy szurkolóink nyugalomban tekinthessék meg a találkozót. Évek óta nem volt példa a Sóstói Stadionban rendbontásra, ezúttal is úgy oldjuk majd meg a szurkolói csoportok mozgását, hogy még véletlenül se tudjanak találkozni egymással. Szeretnék tehát mindenkit megnyugtatni, hogy a Slovan elleni meccsen is teljes biztonságban biztathatják a Vidit a lelátókról.
A csapatot az első mérkőzésre elkísérő csaknem 1000 drukker példás szurkolással vette ki a részét az 1-1-es döntetlenből. A meccs előtt több újságcikk és a fórumokon olvasható beszélgetés alapján is azt lehetett feltételezni, nem lesz feszültségektől mentes a 90 perc. Ezzel ellentétben a lelátón semmiféle probléma nem volt.
Így van, mind a Vidi, mind a Slovan szimpatizánsai végig lelkesen énekelve, korrekt módon buzdították csapataikat. A rend fenntartását a Pasienky Stadionon kívül a szlovák rendőrség, azon belül pedig a két klub biztonsági emberei felügyelték, a végeredmény szerint hibátlanul. Biztonsági szempontból tehát a pozsonyi meccshez hasonló, eseménymentes lebonyolításra számítunk Székesfehérváron is, amelyben a rendőrség is a segítségünkre lesz.
A klub pedig ezúttal is külön figyelmet fordít a családokra. Mit kell tudni a kifejezetten számukra szóló egyedi kedvezményről?
A családi jegyek (két felnőtt és két gyermek részére) az eredeti 9000 forint helyett 7200 forintba kerülnek majd az “E” szektorba. Ezzel is szeretnénk ösztönözni a családokat, hogy válasszák nyár esti programnak a Vidi Európa Liga meccsét, és éljék át egy nemzetközi találkozó fantasztikus hangulatát, jelenlétükkel pedig segítsék továbbjutáshoz csapatunkat. A speciális családi belépőket kizárólag a Piac téri VidiShopban, vagy a mérkőzés napján a helyszínen tudják beszerezni az érdeklődők.
Az előzetes értékesítés alapján mennyi nézőre számít a klub a csütörtöki mérkőzésen?
A vendégszurkolók száma valószínűleg nem éri majd el a mi drukkereink pozsonyi létszámát, de ettől függetlenül, nagyjából az egy évvel ezelőtti, Sturm Graz elleni Bajnokok Ligája-selejtezőhöz hasonló nézőszámot várunk, tehát közel 10 ezer embert. A nagy érdeklődésre való tekintettel és a sorban állás elkerülése érdekében, ezúton is szeretném felhívni szurkolóink figyelmét, hogy aki teheti, elővételben vegye meg a belépőjét, a stadionba pedig időben induljon el! Keddtől már az online jegyvásárlás lehetősége is él, amelynek köszönhetően szurkolóik 10 % kedvezménnyel válthatják meg belépőiket. Fontos, hogy ez a kedvezmény nem vonatkozik a 7200 forintos családi belépőre!
![](_files/news/small/11933.jpg)
Nagyítson bele, forgassa körbe, mozgassa fel-le! Nézze meg az EL-selejtező mérkőzés két pillanatát úgy, ahogy még sosem láthatta!
![](_files/news/small/11904.jpg)
A csütörtöki Vidi - Slovan meccsen csapatunk szurkolói ismét hátborzongató hangulatot teremtettek. Interjú Őri Márkkal a nem mindennapi méretű drapéria apropóján.
![](_files/news/small/11889.jpg)
A 0-0 azt jelenti, hogy a 3. selejtezőkörbe léphet a Vidi, és a belga Genttel találkozik egy hét múlva, de mindezért nagyon keményen megdolgozott csapatunk.
![](_files/news/small/11890.jpg)
A Videoton FC vezetőedzője elmondta, hogy a csapat minden helyzetre a megfelelő módon reagált, és elérte célját, a továbbjutást.
![](_files/news/small/11892.jpg)
Az előrejelzések szerint a mérkőzés idején kicsi az esélye a villámlásnak, zivatarnak, este akár ideális labdarúgóidő is lehet.
![](_files/news/small/11886.jpg)
Gyurcsó Ádám nem ért egyet a szlovák játékosok azon kijelentésével, hogy a Vidi játékosain lenne a teher a mai meccsen.