FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2012. Június 26. Kedd, 09:30 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
BLOG Játékos-blog: Szekeres Adrián

Az MTK-tól érkező védőnk nem számított arra, hogy már az első  barátságos meccsen góllal mutatkozik be új csapatában.

- Őszintén mondom, nem számítottam rá, hogy az első meccsen gólt fogok szerezni, de roppant boldog vagyok, hogy így sikerült. Amúgy sem volt nehéz beilleszkedni a csapatba, de ez persze még könnyebbé tette a dolgomat, és az is, hogy a kapitányunkkal, Sándor Gyurival vagyok egy szobában. Minden csapatnál van csapatkassza, amiből időnként a játékosok közös programokat szerveznek. Ebbe a bemutatkozómeccs után is szokás egy bizonyos összeget befizetni, most azonban már azzal viccelődnek a fiúk, hogy aki az első meccsén gólt lő, annak kétszer annyit kell befizetnie. Még ha komolyan is gondolnák, akkor is boldogan megtenném...
A szombati mérkőzést követően egyébként elég vicces szituációba keveredtünk. A helyi buszsofőrünk alig tudott kiállni a parkolóból, mintegy 10 percbe telt neki, közben pedig majdnem kidöntött egy kerítést, és majdnem betolatott a pálya szélén álló büfébe is. Aztán amikor végre sikerrel járt, akkor legalább 5 perces tapssal jutalmaztuk!

Fotó: vidi.hu
Kapcsolódó cikkek
A titok, ami sosem létezett
2012. Július 04.
Csapatkapitányt választottak a játékosok Szlovéniában
2012. Július 04.
"Nem is lehetne jobb a hangulat"
2012. Június 25.
"Európai szintű szakmai munka zajlik a Vidinél"
2012. Június 25.
"Egyelőre nem foglalkozunk a lehetséges ellenfelekkel"
2012. Június 24.
Játékos-blog: Somodi Bence
2012. Június 24.
"Örülök, hogy első meccsünket megnyertük."
2012. Június 23.
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek