Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Ősszel óriási meglepetésre Felcsúton sikerült legyőznünk a kozármislenyieket. Nézzük, kik ellen készülünk újabb bravúrra!
Az utolsó őszi fordulóban Apostolopoulos góljával vertük 1-0-ra az akkor a dobogó harmadik helyén álló Kozármislenyt. A téli szünetben több helyen is változott ellenfelünk kerete. Mivel Kozármisleny csupán néhány km-re található Pécstől, ezért nem csoda, hogy a két klub között rendszeresek a játékoscserék.
Télen az U18-as válogatott Nagy Erik intett búcsút az NB II-es együttesnek, és öltözött piros-feketébe, érkezett viszont a baranyai NB I-es csapattól az U21-es válogatott Fodor Ferenc, a korábban az elsőosztályban is meghatározó játékosnak számító Gyánó Szabolcs, valamint Tóth Zoltán, aki az előző bajnokságban a Kozármisleny csapatkapitánya volt, majd az őszi szezont az NB I-ben töltötte.
A Kozármisleny hazai pályán elért eredményei ebben a szezonban igazán tekintélyt parancsolóak. 11 alkalommal tartották otthon mindhárom pontot, és csupán három csapatnak sikerült eddig legyőznie otthonában Wittrédiéket. Az MTK, a Paks II és meglepetésre a kiesés elől menekülő Sopron tudott nyerni Kozármislenyben. Legalább ekkora meglepetés az, hogy az előző fordulóban 1-0-ra kikaptak a már biztosan kieső Budaörs otthonában. De mivel a Gyirmót is csak gól nélküli döntetlent játszott a BKV-vel, ezért egy fordulóval a bajnokság vége előtt eldőlt, hogy biztos ezüstérmes lesz a Kozármisleny, függetlenül az utolsó forduló eredményeitől.
A lila-fehér gárda hat meccses veretlenségi sorozata szakadt meg az elmúlt fordulóban Diósgyőrben.
Idegenben nem megy túl jól Prukner László csapatának, pontjaik csaknem kétharmadát hazai pályán szerezték az idei bajnokságban.
Ebben a szezonban eddig két meccsen kétszer győztük le a zöld-fehéreket, az őszi bajnokin Gyurcsó, a Magyar Kupa-meccsen Nikolics duplázott.
Szentes Lázár együttese egyszer nyert, egyszer döntetlent játszott és egyszer kikapott eddig a 2013-as bajnokikon.
Hartyáni Gábor csapata az ezüstérmes Kozármisleny otthonában lép pályára szombaton 18 órakor, az NB II utolsó fordulójában.
Az A-válogatott Csehországgal játszik, U21-es csapatunk Törökországot fogadja. A fiatalok Kozármislenyben zárják a szezont.