A tavalyi Magyar Kupa győzelem után újabb történelmi tettre készül a KTE. A szakmai igazgató sok nézőt és nehéz meccset vár.
"Egy hosszú és eredményes sorozat végéhez érkeztünk, amiben eddig nagyon jól szerepeltünk. Nem véletlenül jutottunk el a döntőig, és ha már ott vagyunk, akkor szeretnénk nyerni. Ami egy újabb történelmi tett lenne a tavalyi Magyar Kupa győzelem után. Nem olyan bő a keretünk, hogy tudtunk volna rotálni menet közben, de azért azt a nyolc fiatalt, aki az első csapathoz tartozik, ki tudtuk próbálni. Így maximálisan bízhatunk bennük, ha valamelyiküket pályára akarjuk majd küldeni" - mondta a vidi.hu-nak Török László.
A kecskeméti szakember szerint nagy plusz erőt jelent majd nekik a hazai pálya. "Eddig nagyon magabiztosan szerepeltünk a Széktói Stadionban, szeretnénk tartani ezt a formánkat. Az elmúlt napok történéseit alapul véve, biztos vagyok abban, hogy többen lesznek mint egy átlagos bajnokin, persze tegyük hozzá, nem akárki érkezik hozzánk, hanem a tavalyi bajnokcsapat" - fogalmazott Török.
A tavalyi és az idei Vidit is nagyon erős csapatnak tartja Török László, ezért ígéri: nagyon komolyan veszik a szerdai mérkőzést.
Foto:kecskemetite.hu