Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A tavalyi Magyar Kupa döntő és a Szuperkupa után ezúttal a Ligakupa döntőjében találkozunk a Kecskeméttel.
A Ligakupa a magyar bajnokság és a Magyar Kupa után a harmadik legrangosabb hazai versenysorozat. Először 2007-ben írták ki, ezidáig négy alkalommal rendezték meg, a lebonyolítási formát pedig többször módosították.
Az első tervezet már 2005-ben elkészült, s az akkori ligaelnök, dr. Szieben László nagy marketing bevételt látott az ötletben. A sorozat akkori tervezete kieséses rendszerről szólt, s a profi klubok (azaz NB I-es és NB II-es csapatok) vettek volna benne részt. Szieben távozásával azonban feledésbe merült az ötlet.
2007 nyarán Kisteleki István, MLSZ elnök vetette fel a szakmai bizottságnak újra az ötletet. A magyar edzők szervezete támogatta a kezdeményezést, ugyanis így egyrészt lehetőség lehet adni tétmérkőzésen a fiatal labdarúgóknak, másrészt így a játékosok jobban terhelve vannak.
Az idei szezonban húsz csapat indult: a tizenhat NB I-es csapat mellett négy másodosztályú is részt vett a sorozatban (MTK, Mezőkövesd, Gyirmót, Szolnok). A Ligakupában résztvevő csapatok a csoportküzdelmekben kezdték el a sorozatot, ahol mindenki játszott mindenkivel oda-visszavágós alapon. A csoportgyőztesek mellett a három legjobb csoportmásodik jutott a középdöntőbe, ahol szintén oda-visszavágós, de már kieséses rendszerben folytatódtak a küzdelmek.
A Kecskemét 13 pontot gyűjtve lett csoportelső a "D" jelű csoportban, megelőzve a Paksot, az Újpestet és a Szolnokot. A középdöntőben az MTK-t búcsúztatták. Idegenben 2-2-es döntetlent játszottak, a visszavágón pedig 1-0-ra győzték le a fővárosiakat. Az elődöntőben a DVSC-vel találkoztak Lencséék, és az első mérkőzésen hatalmas meglepetésre 4-0-ra nyertek, így tulajdonképpen a visszavágó már csak formaság volt, melyen végül 1-1-es döntetlen született.
A Ligakupa döntőinek eddigi eredményei:
2007-2008-as szezon: Videoton FC - DVSC 1-0, DVSC - Videoton FC 0-2 2011-2012-es szezon: Kecskeméti TE - Videoton FC |
||
A második sikerünk: Siófokon a Pécs ellen
Legutóbb 2009. május 13-án, egy szerdai napon emelhették játékosaink magasba a Ligakupa serlegét, miután Siófokon 3-1-re legyőzték az akkor a másodosztályban szereplő Pécs együttesét. Elevenítsük fel az akkori győzelmünket!
Nagyon fegyelmezett játékkal, remek gólokat lőve vertük a Kecskemétet a Széktói Stadionban, harmadszor is miénk a Ligakupa!
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
Polonkai Attila izgalmas meccsre számít a döntőben, ami után a Vidi és egyben saját maga harmadik Ligakupa győzelmét ünnepelné.
A tavalyi Magyar Kupa győzelem után újabb történelmi tettre készül a KTE. A szakmai igazgató sok nézőt és nehéz meccset vár.
Koller Ákos emelhette először magasba a Ligakupa győzelemért járó serleget 2008-ban, négy évvel később, immár civilként is biztos a Vidi sikerében.
Nagyon várják már a szerdai Ligakupa-döntőt a KTE játékosai, Mohl Dávid volt csapata ellen akarja megnyerni a sorozatot.