Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Április 24-én, kedden délután 16 órakor Telkiben megmérkőzik egymással a magyar ligaválogatott és a magyar U21-es válogatott.
A-válogatottunk szakmai stábja kijelölte annak a ligaválogatottnak a keretét, amely április 24-én a Róth Antal vezette U21-es csapattal játszik felkészülési mérkőzést.
Bár a következő A-válogatott mérkőzésig még több mint egy hónap van hátra, az Egervári Sándor vezette szakmai stáb folyamatosan dolgozik az ellenfelek feltérképezésén, valamint a válogatott kerettagok aktuális formájának felmérésén. A stáb ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az NB I-ben szereplő legjobb játékosaink is bizonyíthassák rátermettségüket, így a válogatott meccsek közötti hosszabb szünetet kihasználva a hazai bajnokság legjobbjai - ligaválogatottként - áprilisban és májusban is játszanak egy-egy mérkőzést.
Az első összecsapást április 24-én rendezik Telkiben, a csapat ellenfele az U21-es válogatott lesz. Májusban újabb – immár nemzetközi - találkozóra kerül sor.
- Mivel az Európa-bajnokság miatt az UEFA nem biztosít március-áprilisban nemzetközi mérkőzésnapokat, lehetőség adódott, hogy életre hívjuk a ligaválogatottat, és két felkészülési mérkőzést szervezzünk az itthon pallérozódó, és hétről hétre kiemelkedő teljesítményt nyújtó labdarúgóknak - mondta az mlsz.hu-nak Egervári Sándor. - Ez tekinthető egyfajta felzárkóztatási lehetőségnek a számukra, hiszen ők azok a játékosok, akik már kopogtatnak a válogatott előszobájának ajtaján, ezért szeretnénk biztosítani számukra a bizonyítási lehetőséget. A keretbe több U21-es válogatott játékost is szerettünk volna jelölni, de Róth Antallal egyeztetve abban állapodtunk meg, hogy az egymás elleni mérkőzésen ők még a korosztályos csapatban szerepelnek majd.
A meghívott játékosok:
Kapusok: Csernyánszki Norbert (MVM Paks), Rózsa Dániel (Haladás Sopron Bank) Védők: Nagy Zoltán (DVSC-TEVA), Fehér Zoltán (Győri ETO), Lipták Zoltán (Újpest FC), Balogh Béla (Kecskeméti TE), Mészáros Norbert (DVSC-TEVA), Debreceni András (Budapest Honvéd), Korhut Mihály (DVSC-TEVA), Mohl Dávid (Kecskeméti TE) Középpályások: Dudás Ádám (Győri ETO), Kulcsár Dávid (Ferencváros), Varga József (DVSC-TEVA), Pátkai Máté (Győri ETO), Szakály Péter (DVSC-TEVA), Sándor György (Videoton FC), Koltai Tamás (Győri ETO), Halmosi Péter (Haladás Sopron Bank) Támadók: Lencse László (Kecskeméti TE), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Horváth Zsolt (PMFC), Hrepka Ádám (MVM Paksi) |
||
Róth Antal, az U21-es válogatottba négy Vidi-játékost hívott meg. Szolnoki Roland, Gyurcsó Ádám, Gosztonyi András és Kovács István szerepelhet jövő hét kedden a ligaválogatott ellen.
(forrás: mlsz.hu)
- Nagyon örülök annak, hogy Egervári Sándor meghívott a ligaválogatottba. Úgy érzem, ez egy pozitív visszajelzés számomra, hogy jó úton járok, és megéri ilyen sokat és ilyen keményen dolgozni. Tisztában vagyok azzal, hogy ez még nem az "igazi" válogatott, de azt hiszem, akiket most meghívott a szövetségi kapitány, ők mind ott kopogtatnak a felnőtt válogatott ajtaján. - nyilatkozta honlapunknak Niko, aki tőlünk tudta meg a jó hírt, hétfő délután. |
||
![](_files/news/small/13459.jpg)
Zsúfolásig megtelt osztályterem várta játékosainkat az iskolában.
![](_files/news/small/13208.jpg)
Nikolics Nemanja szerint egy magyar bajnokinál sokkal nagyobb volt az iram a szerdai meccsen, és azt sem volt egyszerű kezelni, hogy az ellenfél rendkívül agresszíven letámadott.
![](_files/news/small/13116.jpg)
A két gólt szerző Nikolics Nemanja szerint még nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, de azért természetesen nem csalódott a 4-0 után.
![](_files/news/small/13102.jpg)
Csatárunk a sajtóban megjelent híresztelésekkel ellentétben tavasszal is a Vidit erősíti.
![](_files/news/small/13022.jpg)
Bepillantottunk az edzőtábor kulisszái mögé, és megnéztük, mit ehetnek a játékosok a felkészülési időszakban.
![](_files/news/small/12997.jpg)
A csütörtöki felkészülési meccsen azonban 45 perc is elég volt, hogy ezt megtegye.