fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2010. October 03. Sunday, 05:36 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
Öt gólig meg sem állt az U17

Könnyed játékkal 5-0-ra nyert Pakson a Videoton FC-Puskás Akadémia U17, mely már az első félidőben eldöntötte a meccset.

A válogatott Európa-bajnoki selejtezői után folytatódott az U17 Kiemelt Bajnokság, a Videoton játékosai, Barcsay Márk, Kleinheisler László és Kiprich Dávid sikerélménnyel telve, egészségesen tértek vissza a nemzeti csapattól. Mózner János edző mindannyiukra kezdőként számított Pakson, a főszerepet ezúttal mégsem ők, hanem Paudits Patrik játszotta, aki 14 perc alatt berámolt egy duplát a hazai kapuba. A bombasztikus kezdés a 27. percben már három gólban nyilvánult meg, ekkor Alex mattolta a hazai kapust. A nagyobb kérdésekre ezzel meg is kaptuk a választ, a Paks nem tudott komolyabb erőt kifejteni a Vidivel szemben, akadémistáink pedig a térfélcsere után további két gólt vágtak, előbb Paudits érte el a mesterhármast, majd Zimermann alakította ki a végeredményt.

Mózner János, a Videoton FC-Puskás Akadémia U17 edzője: Jó játékkal, szép gólokat lőve tudtunk nyerni Pakson, ami annak fényében különösen örömteli, hogy ebben a felállásban már régen tudtunk pályára lépni. Most, a válogatottak visszatérésével újra együtt gyakorolhat a társaság, amire szükség is lesz a rangadók előtt.

fotó: pfla.hu

Related news
Vidi's youth teams pick up top spot
2012. June 15.
Talented youngsters sign first professional contract
2012. March 03.
Three Vidi players make the U19 squad
2010. August 17.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek