fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2010. September 03. Friday, 06:25 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
U14: Van, amikor semmi sem sikerül

A kapufákig, kihagyott büntetőig jutó Videoton FC U14 hazai pályán szenvedett vereséget a Vasastól.

A Videoton FC U14 nagy rangadóra készült a Vasas ellen, a találkozó azonban végül nagy különbségű vendég sikerrel zárult. Pedig fiataljaink kezdtek aktívabban, Toldi Gábor tanítványai az első 20 percben három hatalmas ziccert is kidolgoztak, azonban ezekből mindössze egy kapufáig jutottak a fehérvári ifjak. A Vasas jobban gazdálkodott helyzeteivel, a fővárosiak az első komoly lehetőségükből vezetést szereztek, majd közvetlenül a szünet előtt megduplázták előnyüket. A második félidőben egy magabiztos Vasas és egy, a helyzeteit továbbra is elrontó Videoton futballozott Sóstón, a vendégek folyamatosan növelték előnyüket, míg csapatunk büntetőből sem tudott betalálni, Varga Bence a kapufára lőtt egy jogos tizenegyest. A vége 5-0 lett a Vasas javára, ám a mérkőzés képe alapján ekkora különbség nem volt a felek között, míg a hazaiak az összes lehetőségüket elhibázták, addig a vendégek könyörtelenül gólra váltották ziccereiket.

Toldi Gábor, a Videoton FC U14 edzője: Gratulálok a Vasasnak, bár ekkora különbség nem volt a két csapat között. Sajnos a kapu előtti teljesítmények döntöttek, elképesztően nagy helyzeteket rontottunk el, az idő előrehaladtával pedig ez görcsössé tette a fiúkat.
Related news
Vidi's youth teams pick up top spot
2012. June 15.
Talented youngsters sign first professional contract
2012. March 03.
Three Vidi players make the U19 squad
2010. August 17.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek