Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
Garami József: Nagyszerűen kezdett a Vidi, az első 20 percben csodás dolgokat műveltek a pályán, de sikerült megúsznunk gól nélkül, és utána mi is szóhoz jutottunk. A meccs előtt azt mondtam a játékosoknak, hogy talán lesznek olyan momentumok amikor megnyerhetjük a találkozót, ezek eljöttek, és sikerült gólokat lőnünk. Mentálisan nagyon erős volt a csapat a mai mérkőzésen. Az utolsó 20 percben nagyon nagy volt a nyomás rajtunk, de megint megúsztuk gól nélkül. A csapat végig jól küzdött, ami erőt jelent a továbbiakra, és remélem, ha meggyógyulnak a sérült játékosaink, akkor a játékunk még tovább javul majd. Az alapján, amit ezen a két mérkőzésen láttam, gratulálok a Vidi játékához, de nagyon örülök, hogy mi jutottunk tovább.
Paulo Sousa: Gratulálok az MTK-nak, a játékosoknak és Garami Józsefnek, hogy kitűnően játszottak, és bejutottak a döntőbe. Ahogy Garami József is említette, bízott abban, hogy lesznek olyan momentumok a mérkőzésen, amikor fölénk tudnak kerekedni, és ez meg is történt, három alkalommal is a 16-osunkon belülre tudtak kerülni komoly szituációban, és volt amiből gól is született. A játékosaimra nem tudok rosszat mondani, végig hajtottak a mérkőzésen, kiadták magukból a maximumot, a pálya minden részéről voltak helyzeteink, de gólt szerezni nem sikerült, vagy ha igen, a játékvezető lest intett. Próbáltunk változtatni, 3 védővel játszottunk, hogy még többet támadhassunk, aztán a középpályán is váltottunk, de nem volt szerencsénk, a mai nem a mi napunk volt. Minden csapat életében vannak elveszített meccsek, csak ez most a mi életünkben a legrosszabbkor jött! A döntőbe jutás nem sikerült, pedig az alapvető célunk, hogy minden meccset meg akarunk nyerni, ezt is feltételezte. Nem sikerült, de bízom abban, hogy a játékosaim vannak annyira erősek és érettek, hogy ezen a helyzeten túltegyék magukat, mert ez most a feladat, hogy lelkileg elég erősek legyünk. Tovább kell mennünk, nőnie kell a klubnak, a csapatnak is egyre jobbnak kell lennie. Végezetül: még egyszer gratulálok, és sok sikert kívánok az MTK-nak a döntőre, abban biztosak lehetnek, hogy a döntőben eggyel több szurkolójuk lesz a személyemben.
"Brachi sérülése nem olyan súlyos, mint ahogy először hittük"
2012. Április 12.
Védőnk az MTK elleni Magyar Kupa mérkőzés első félidejében sérült meg.
Amikor semmi sem sikerül
2012. Április 10.
Hiába futballoztunk óriási fölényben, ez nem a mi napunk volt. Az MTK maximálisan kihasználta helyzeteit, és bejutott a Magyar Kupa döntőjébe.
"Nem adjuk fel a reményt"
2012. Április 10.
Garami József, az MTK szakmai igazgatója szerint a Vidi az esélyes, de ettől függetlenül győzni akarnak.
Farkas Ádám lesz az MTK elleni visszavágó játékvezetője
2012. Április 10.
Farkas egyszer már vezetett nekünk kupameccset ebben a sorozatban, akkor 2-0-ra nyertünk.
Jöjjön szurkolni féláras jeggyel az elődöntőre!
2012. Április 10.
Minden szektor nyitva lesz a 18 órakor kezdődő Videoton FC - MTK meccsen.
"A maximumot kell nyújtanunk, hogy bejussunk a döntőbe"
2012. Április 09.
A Magyar Kupa elődöntő visszavágó mérkőzése előtt Paulo Sousát kérdeztük.



















