Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Csapatunk vezetőedzője, Paulo Sousa elmondta honlapunknak, hogy milyen mérkőzésre számít szombaton.
- A tavasz egyik legnehezebb mérkőzése vár ránk. A Haladás egy kitűnő csapat, amit az eredményei is egyértelműen tükröznek, ráadásul hazai környezetben a szurkolóik előtt mindig roppant motiváltan játszanak. Éppen ezért biztos vagyok benne, hogy egyénileg és kollektíven is a legjobb formánkat kell nyújtanunk ahhoz, hogy elérjük a célunkat, vagyis megszerezzük a 3 bajnoki pontot - nyilatkozta honlapunknak csapatunk vezetőedzője, Paulo Sousa.

Nehéz mérkőzésre számítottunk, és ez be is igazolódott. Hiába vezettünk Oliveira és Sándor góljaival, a Haladás egyenlíteni tudott.

A két csapat edzője a találkozót követően értékelte a látottakat.

Artner Tamás szerint jó formában van a Haladás, és bár nagyon nehéz mérkőzésre számít, győzelemre készülnek ellenünk.

Artner Tamás vezetésével eddig veretlen a Haladás a bajnokságban, a Ferencváros után újabb nagy skalpot gyűjtenének.

Kuttor Attila a Vidiben lett NB I-es játékos, és a Haladásból vonult vissza 21 profi szezon után. A Vidi szombathelyi mérkőzése apropóján beszélgettünk.

Csütörtökön és pénteken lehet Székesfehérváron elővételben jegyet venni a Haladás-Vidi bajnokira.