Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
NB II-es játékosaink nagyon elszántan készülnek a vasárnapi FTC II elleni rangadóra.

- Ősszel egy nagyon fordulatos mérkőzést játszottunk az Albert Stadionban. Egyrészt számomra nagy élmény volt, hiszen ez volt az első felnőtt meccsem a Ferencváros ellen, ráadásul egyből az Üllői úti stadionban játszhattam, azonban végül balszerencsés vereséget szenvedtünk. Az elmúlt időszakban egy kisebb hullámvölgybe kerültünk, de úgy érzem sikerült ebből kikeverednünk. Nagyon elszántan készülünk az FTC II ellen, igaz ahogy hallom, számukra is presztízsmeccs lesz a vasárnapi bajnoki, elképzelhető, hogy több rutinos játékos is visszajátszik majd a zöld-fehéreknél. Ősszel ugye Abdi lőtt ellenünk 3 gólt, mostanában viszont Oláh és Maróti játszik rendszeresen a Fradi második csapatában, szóval vannak rutinos játékosaik. Ettől függetlenül mindenképp nyerni szeretnénk ellenük egyrészt, hogy visszavágjunk nekik az őszi vereségért, másrészt pedig, hogy megelőzzük őket a tabellán - nyilatkozta honlapunknak Király Patrik.
| A Videoton-PA - FTC II NB II-es rangadó vasárnap 18 órakor kezdődik Felcsúton. A meccsről 17.30-tól online-közvetítést olvashatnak honlapunkon! | ||
A szerencsésebb csapat nyert
2012. Április 08.
Egyenlő erők küzdelme után egy nagyon harcos, de nem túl látványos meccsen, az utolsó 10 percben lőtt góllal nyert a Fradi.
3 ponttal ünnepelnénk a húsvétot
2012. Április 07.
Hartyáni Gábor vezetőedző nagyon nehéz mérkőzésre számít vasárnap az FTC II ellen.
Tavasszal egyelőre gyengélkedik Lipcsei csapata
2012. Április 06.
Ráadásul a korábbi ferencvárosi közönségkedvencet, Lipcsei Pétert három NB II-es bajnokiról tiltották el, igaz ellenünk már újra ott lehet a kispadon.
"A döntetlen nagy lökést adhat nekünk a bajnokságban"
2012. Március 05.
NB II-es csapatunk fiatal középpályása, Király Patrik értékelte az MTK elleni találkozót.
Összeállhatna a Vidi-válogatott!
2012. Február 14.
Négy korosztályban 13 játékosunkat hívták meg a válogatottak összetartásaira, Németh Erik góllal hálálta meg a bizalmat.
Ketten a válogatottban
2012. Február 08.
Király Patrik és Tar Zsolt is tagja a spanyolországi tornán szereplő U19-es nemzeti csapat keretének.



















