Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A 41 éves sporival régen találkoztunk, legutoljára 2010. októberében vezetett nekünk bajnokit.
Takács János az élvonalbeli játékvezetői kar rutinosabb tagjai közé tartozik. Negyvenegy esztendős, 1998 óta vezet mérkőzéseket, igaz az NB I-es keretbe csak 2008-ban került be. Az élvonalban ugyanebben az évben, a Debrecen – REAC (6-2) meccsen debütált.
Az idei bajnokságban egyetlen Vidi-meccset sem dirigált, de korábban természetesen már találkozott csapatunkkal: a 2008-2009-es szezonban ő vezette Sóstón a Diósgyőr ellen 2-1-re megnyert találkozót, valamint a Vasas ellen 2-2-es döntetlenre végződött meccset is, majd a 2010-11-es szezonban a 2. fordulóban a Vasas elleni hazai meccsünket, amelyen – Alves, Elek és Vujovics góljaival – 3-0-ra nyertünk.
Takács legutoljára 2010. október 1-jén vezetett nekünk NB I-es mérkőzést, akkor Pápán nyertünk 2-1-re.
Egy lány Vidi mezben
2012. Április 07.
Rendhagyó szépségverseny indult a Sport TV Harmadik félidő című műsorában.
"Örök élménnyel gazdagodtunk"
2012. Április 03.
Facebook játékunk nyertesei az elnöki VIP-ből nézhették meg a Honvéd elleni győztes mérkőzésünket.
Torghelle az utolsó pillanatban döntött
2012. Április 02.
A tavasz eddigi legizgalmasabb meccsét a 92. percben nyertük meg Torghelle gyönyörű fejesével, teljesen megérdemelten.
"Nagyon büszke és nagyon boldog vagyok"
2012. Április 01.
Paulo Sousa és Supka Attila értékelte a látottakat a mérkőzés után.
"Szeretnénk a Kecskemét elleni fiaskót kijavítani"
2012. Március 31.
Supka Attila szerint több tényező miatt is más lesz a mostani mérkőzés az augusztus végén lejátszotthoz képest.
"Mindig remek meccseket játszottunk a Honvéddal"
2012. Március 30.
Novath György a '70-es évek végétől több mint egy évtizedig játszott a Vidiben. A Honvéd ellen 5 gólt rúgott pályafutása alatt, többek között erről is mesélt a vidi.hu-nak.



















