Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Videoton FC U13 döntetlent játszott, míg az U15 4-0-ra nyert a Paksi FC vendégeként.
Paksi FC U15 - Videoton FC U15 0-4 (0-3)
Csapatunk remek játékkal rukkolt ki a Paksi FC U15 vendégeként, Poór András tanítványai főleg az első félidőben futballoztak rendkívül gólra törően. A Vidi U15 már az első 20 percben rengeteg helyzetet alakított ki gyors indításaiból, ekkor azonban még nem sikerült bevennünk a hazaiak kapuját. A 25. percben aztán megtört a jég, Varga László 23 méterről csavart a hálóba egy szabadrúgást, ez jó alapot szolgáltatott egy magabiztos győzelemhez. Az első félidő hajrájában Lencsés Norbert hat percen belül két akciót is góllal zárt, majd a második félidőben a Videoton FC mezében ezen a meccsen debütáló Ladányi Balázs alakította ki a 4-0-ás végeredményt. A meccs krónikájához tartozik, hogy a paksiak a második játékrész legelején tizenegyest hibáztak, így csapatunk végül kapott gól nélkül söpörte be a három pontot.
Poór András, a Videoton FC U15 edzője: Elégedett vagyok a mérkőzésen látott játékkal, taktikusan, mégis bátran futballoztunk. Két győztes meccsen vagyunk túl, aminek nagyon örülünk, azonban nem lankadhat a figyelem, szorgalmasan kell tovább dolgoznunk! | ||
A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.
Paksi FC U13 - Videoton FC U13 1-1 (1-1)
Nem indult jól csapatunk paksi fellépése, a hazai gárda már a hatodik percben előnybe került, a hazaiak egy szöglet után lőtték a kapunkba a labdát. Szerencsére fiataljainkat nem sokkolta a gyorsan jött hátrány, Oláh Attila tanítványai bátran rohamoztak, a támadások a 29. percben meg is hozták az eredményt, egy jogos büntetőből Varga Balázs egyenlített. A második félidőben már egyértelműen a Vidi U13 játszott fölényben, azonban a lehetőségeinket nem tudtuk gólra váltani, a bajnoki mérkőzés így 1-1-es döntetlennel zárult.
Oláh Attila, a Videoton FC U13 edzője: Reálisnak érzem a döntetlent, az első félidőben nem találtuk a játékunk ritmusát. A második félidőben már jól ment a játék, viszontláthattam a gyakorolt taktikai elemeket, a jövőben ezt a teljesítményt kell kinyújtanunk az egész mérkőzésre. | ||
A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.
![](_files/news/small/13421.jpg)
Csapataink fele döntetlent játszott a hétvégén, de két kiütésés győzelemnek is örülhettünk.
![](_files/news/small/13368.jpg)
Két fehérvári és egy tatabányai teremtornán vettek részt a Vidi kis focistái a hétvégén. A cikkben galériát is talál!
![](_files/news/small/13367.jpg)
A 12 évesektől a 19 évesekig, az összes versenyző korosztály elkezdte a 2012-2013-as idény második felét. Az összes eredmény egy helyen.
![](_files/news/small/13293.jpg)
Szombaton a 9, vasárnap a 7 évesek léptek pályára a Sóstói Stadion edzőcsarnokában. Cikkünkben galériát is talál az eseményről!
![](_files/news/small/13124.jpg)
A 19 évesek 1-0-ra győztek, a 17 évesek 3-2 arányban kikaptak a Kecskemét korosztályos csapataitól.
![](_files/news/small/13092.jpg)
A 19 évesek 3-0-ra nyertek, a 17 évesek 1-1-es döntetlent játszottak a Vác ellen. Az U10 tornát nyert Ménfőcsanakon.