fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2012. March 25. Sunday, 07:52 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
Büntetőkön mentek el győzelmeink

A Videoton FC-Felcsút U19 kihagyott tizenegyese, az U17 pedig a Nyírsuli véleményes büntetője miatt zárt döntetlenre.

Videoton FC-Felcsút U17 - Nyírsuli U17 2-2 (2-2)
Az MTK elleni siker után igazán megjött a csapat kedve, azt előre kell bocsátani, hogy ez a 30. fordulóból előrehozott találkozó igazi alsóházi rangadónak számított. November végén Nyíregyházáról egy pontot sikerült rabolnunk, itthon azonban a győzelem reményében léptünk pályára. Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy megfiatalított csapattal játszottunk, ugyanis nem kevesebb, mint hat U16-os labdarúgó is helyet kapott a kezdő tizenegyben. Egy figyelmetlenség után a 26. percben Németh Szabolcs vette be Papp Máté hálóját. Szerencsére ez gól az ellenfelet jobban megzavarta, mert három perc elteltével egy kiugratás után Cseszneki Richárd szépített. Majd a 31. percben ismét Cseszneki volt a főszereplő, a 16-oson belül buktatta egy vendégvédő, a büntetőt pedig Vas Ádám értékesítette. Az ellenfél ezután kapott egy ajándék tizenegyest, amelyet Sándor Dávid használt ki, és ezzel egyenlített a 38. percben. A büntető egyáltalán nem volt jogos, mivel a vendégek csatára belefutott a védőnkbe, de szerencsére ez nem törte meg csapatunkat, mivel a második félidőre egy ki-ki meccs alakult ki. Mindkét csapat a győzelemre játszott, ebben, pedig mi álltunk közelebb ahhoz, hogy megszerezzük a három pontot, de nem tudtunk a nyíregyházi kapuson kifogni.

Vajda Gusztáv, a Videoton FC-Felcsút U17 edzője: Ezzel a megfiatalított csapatommal ugyanakkora sikernek tartom ezt a döntetlent, mint az MTK elleni győzelmet.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

Videoton FC-Felcsút U19 - Nyírsuli U19 0-0
A csapatok november végén meccseltek legutóbb, akkor 1-0-as nyírségi győzelem született. Most viszont mindenképpen nyerni szerettünk volna, főleg annak tudatában, hogy a héten az MTK ellen beleszaladtunk egy jókora vereségbe. Jól kezdtük a mérkőzést, sajnos annak ellenére, hogy több lehetőségünk volt, gól nem sikerült elérnünk. A második félidő közepén ráadásul Hosszú Péter büntetőt hibázott, és mint később kiderült ez döntően befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. Ettől függetlenül mindent megtettünk a győzelem eléréséhez, még ezután is nekünk akadt több helyzetünk, amelyek kihasználatlanul maradtak.

Disztl László, a Videoton FC-Felcsút U19 edzője: Győzelmet szalasztottunk el, kár érte, mert olyan mérkőzés volt, amelyet nyernünk kellett volna.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

Related news
Vidi's youth teams pick up top spot
2012. June 15.
Talented youngsters sign first professional contract
2012. March 03.
Five academy players named in League cup squad
2011. October 05.
Three youngsters sign professional terms with Videoton
2011. August 01.
Szolnoki makes his first division debut
2011. July 25.
Eight youth players make the step up
2011. July 23.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek