Recommend article!
Your recommendation has successfully be sent!
Az első csatát Csertői alakulata nyerte meg ősszel a Videoton-Puskás Akadémia ellen.
![]() |
||
| Ősszel Felcsúton simán nyertek Csertőiék 3-0-ra a második csapatunk ellen a Magyar Kupában. | ||
Ráadásul a bajnokságban is nyerni tudtak hazai pályán a zöld-fehérek, természetesen ott már az első csapatunk ellen gyűjtötték be a három bajnoki pontot. Ki kell emelnünk mindenképp Dudás Ádám teljesítményét, aki NB II-es csapatunknak kettő gólt lőtt, míg az NB I-es bajnokin az ő találata döntötte el a mérkőzést, vagyis idén ő a győriek Vidi-specialistája.
A téli szünetben történt néhány változás Győrben. Több játékos is távozott a keretből - van olyan labdarúgó, aki végleg elhagyta a kisalföldi csapatot és vannak néhányan, akik csak kölcsönbe kerültek másik együtteshez. Ceolin, Arsene, Ganugrava, Lamas, Nicorec és Totadze sem fog tavasszal az ETO mezébe bújni, ez már biztos. Azonban nem csak távoztak, hanem érkeztek is játékosok Győrbe. Az egyik legnagyobb igazolásuk Pátkai Máté lehet, aki ősszel még az MTK futballistája volt. Varga Roland Bresciaból érkezett, míg az átigazolási időszak utolsó óráiban 4 éves szerződést kötöttek a legutóbb a ZTE-ben szereplő védekező középpályással, Djordje Kamberrel.
Érdekesség, hogy az ETO 8 felkészülési mérkőzést játszott télen, de csak egy alkalommal tudott nyerni. A legutolsó edzőmeccsükön, a szlovák bajnokságban jelenleg ötödik helyén álló Zalata Moravcet győzték le 3-0-ra.
Az ETO téli felkészülési mérkőzéseinek eredményei:
Győri ETO - MFK Ruzomberok (szlovák I. o.) 2-3
Győri ETO - Slovan (szlovák I.o.) 1-1
Bp. Honvéd - Győri ETO 4-2
Győri ETO - 1 FK. Pribram (cseh I.o.) 2-2
Győri ETO - Metalist Harkiv (ukrán I.o.) 1-2
Győri ETO - Kuban Krasnodar (orosz I.o.) 1-3
Győri ETO - FC Dacia Chisinau (moldáv I.o.) 1-2
Győri ETO - Zalata Moravce (szlovák I.o.) 3-0
Nem szabad azonban messzemenő következtetéseket levonni a felkészülési mérkőzésekből, a lényeges dolgok úgyis szombaton délután, a Sóstói Stadion gyepszőnyegén dőlnek el, a 16 órakor kezdődő Magyar Kupa-mérkőzésen.
José Gomes disappointed with postponed cup match
2013. February 23.
Vidi's Hungarian cup opponents failed to take to the pitch on Saturday
José Gomes is hoping for a good pitch and a win
2013. February 23.
Videoton make the journey north to second division side Vac on Saturday, in the Hungarian cup
Videoton squad for the spring season ahead
2013. February 23.
The winter transfer window closed at midnight on Thursday, with three major arrivals joining the squad
Vidi's new signings plan on staying beyond the summer
2013. February 22.
Videoton officially introduce trio Vitor Gomes, Arturo Alvarez and Roland Juhasz
Gallery Action: Vidi's first leg win in photos
2013. February 20.
Enjoy the best of the action through the eyes of the camera lens
Gomes: I was satisfied with our performance
2013. February 20.
Manager José Gomes was pleased with his sides first leg performance in the league cup















