Recommend article!
Your recommendation has successfully be sent!
Ebben a szezonban már vezetett nekünk két meccset a rutinos spori, a mérlegünk Solymosival egy győzelem és egy döntetlen.
A 38 éves veszprémi illetőségű játékvezető kölyökként a Bakony Vegyészben, illetve kisebb helyi csapatokban futballozott, közben 1995-ben tett játékvezetői vizsgát.
1997 őszén egy Várpalota–Badacsonytomaj ifjúsági mérkőzésen debütált bíróként. Hamar tagja lett az NB III-as játékvezetői keretnek, majd másfél év múlva besorolást kapott az országos keretbe, ahol először NB II-es, aztán NB I/B-s csapatok mérkőzéseit dirigálta. A nemzeti bajnokság első osztályában 2000 őszétől tevékenykedik. 2002-ben vezette első meccsét, egy MTK–Matáv FC Sopron mérkőzést.
Rutinos játékvezetőként egyre rangosabb feladatokat kapott: ő vezette például 2009-ben azt a rangadót, amelyen a Videoton FC 3-0-ra legyőzte a Lokit.
A Videoton FC-vel a Monicomp Ligában kétszer „találkozott”, a 7. fordulóból elhalasztott Zalaegerszegi TE – Videoton (1-2) meccset fújta, valamint a 23. fordulóban a Haladás - Vidi (2-0) találkozón működött közre.
Az OTP Bank Ligában is vezetett már nekünk két meccset, a Videoton - DVTK összecsapást 2-0-ra nyertük meg, míg Angyalföldön 0-0-t játszottunk a Vasassal.
Solymosi munkáját ezúttal Szpisják Zsolt és dr. Varga Zsolt fogják segíteni. Külön érdekesség, hogy a negyedik játékvezető, országunk egyik legjobb női sípmestere, Gaál Gyöngyi lesz.

Videoton make the journey north to second division side Vac on Saturday, in the Hungarian cup

The winter transfer window closed at midnight on Thursday, with three major arrivals joining the squad

Videoton officially introduce trio Vitor Gomes, Arturo Alvarez and Roland Juhasz

Enjoy the best of the action through the eyes of the camera lens

Manager José Gomes was pleased with his sides first leg performance in the league cup

A Nemanja Nikolics penalty gave Videoton a single goal first leg win over Debrecen