hu en
2012. Február 11. 14:57  -  Németh Zoltán
Élesre állítva

A Videoton FC-Felcsút U19 öt gólt szerzett a Dunafém-Maroshegy és a Várpalota elleni felkészülési mérkőzéseken.

Csapatunk számára hamarosan befejeződik a felkészülési időszak, a korosztályos Európa-bajnoki selejtezők miatt ugyanis az U17 és az U19 a többieknél két héttel korábban, február 18-án megkezdi bajnoki szereplését. A héten már a pontvadászat rajtjának jegyében gyakorolt Domján Norbert együttese, nem is akárhogy, csapatunk előbb 4-1-re legyőzte a Dunafém-Maroshegy gárdáját (a gólokat Hosszú Péter, Herczeg Simon, Dudar Konrád és Kleinheisler László szerezték), majd 1-1-es döntetlent játszott az NBIII-ban szereplő Várpalotával, itt Mosberger Mihály talált be.

- Átalakult a keret a télen, egyértelműen erősödtünk - értékelt Domján Norbert edző. A Puskás Akadémiáról hozzánk került a középpályás Kleinheisler és a védelem tengelyében szereplő Stefan Rakics, Csikesz Zoltán Csákvárról érkezett, de szintén nálunk folytatja a siófoki Gárber László és a százhalombattai Herczeg Simon. Velük egyértelműen erősödtünk, ez a legutóbbi mérkőzéseken is látszott, főleg az előrejátékunkon érzem azt, hogy javult az őszihez képest.

A Videoton FC-Felcsút U17 sem maradt mérkőzés nélkül, Vajda Gusztáv gárdája Nyitrára utazott felkészülési mérkőzésre. A bajnokságra megálmodott kezdőcsapat jól helytállt vendéglátójával szemben, a csapatok 1-1-es döntetlennel zárták az első félidőt, a Vidi gólját Sejben Viktor lőtte. A szünet után aztán valamennyi játékosunk lehetőséget kapott, a minimális cserelehetőséget végrehajtó nyitraiaik pedig kihasználták a csapatunk "megkavart" összállításából fakadó lehetőségeket, és a második félidőben maguk javára fordították a barátságos mérkőzést.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek