Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Papucsek Barna, az NB II-es csapat csapatkapitánya értékelte nekünk az őszi szezont, és elárulta azt is, mit vár a tavaszi idénytől.
- Döcögősen indult számunkra a 2011-12-es szezon, hiszen a tavalyi, bronzérmes csapat meghatározó játékosai távoztak a klubtól, helyükre pedig tehetséges, de nagyon fiatal játékosok érkeztek. Móri Tomi távozását követően a szakmai stáb engem jelölt ki a csapatkapitányi posztra, amit úgy érzem, sikerült az elvárásoknak megfelelően ellátnom. Annak ellenére, hogy én is fiatal vagyok még, sikerült elfogadtatnom magam a csapattársakkal. Annak nagyon örülök, hogy az őszi szezon végére sikerült kialakítanunk azt a csapategységet, amivel a pályán eredményesek tudunk lenni.
A viszonylag hosszabb téli szünetet követően a héten elkezdtük mi is a felkészülést, napi két edzésünk van Felcsúton. Nagyon kemény másfél hónap vár ránk, azonban az első két hét lesz a legnehezebb, hiszen utána már hetente két edzőmeccset is fogunk játszani, addig viszont nincs kegyelem, keményen megdolgoztatnak bennünket, de így is van ez rendjén. A tavaszi szezon első 5-6 meccsén eldől, tényleg sikerült-e előrelépnünk, hiszen ősszel csupán egy alkalommal tudtunk nyerni az első hét fordulóban. Úgy érzem, jó közösség alakult ki az elmúlt félévben nálunk, az utolsó fordulókban már az eredményeken is meglátszott mindez. Bízom benne, hogy tavasszal ott folytatjuk, ahol ősszel abbahagytuk." - nyilatkozta honlapunknak a Videoton-Puskás Akadémia csapatkapitánya, Papucsek Barna.
"Egyre nehezebb a dolgunk, mert mindenki minket akar megverni"
PAPUCSEK BARNA: @ 2012. November 02.
Tizenegy fordulót követően továbbra is veretlen az NB II-ben a Puskás FC. Legutóbb Papucsek nyitotta meg a gólcsapot Kaposváron, vele készítettünk hosszabb interjút.
Papucsek szezonjának vége
2012. Április 18.
Komoly veszteség érte az NB II-es csapatunkat, hiszen a legutóbbi bajnokin súlyos sérülést szenvedett Papucsek Barna.
"Keményen készülünk a tavaszi szezonra"
2012. Február 09.
NB II-es csapatunk csapatkapitányát kérdeztük, hogy halad a Vidi-PA téli felkészülése?
"Vegyes érzelmeim voltak a Gyirmót elleni meccs után"
2011. November 14.
Összességében elégedett volt a Vidi-PA csapatkapitánya a döntetlennel, de a 91. percben kimaradt hatalmas helyzet miatt van hiányérzete is.
"Nehéz szezon vár ránk"
2011. Augusztus 19.
A Videoton-Puskás Akadémia NB II-es csapatának új csapatkapitánya az első fordulóban még nem léphet pályára.
Vidi II - nézze meg a Pécs és a Bp. Honvéd elleni gólokat
2011. Április 06.
A Pécsen győztes gólt fejelő Máté, valamint az álomgólt szerző Babos és élete második NB II-es gólját fejelő Papucsek is nyilatkozott honlapunknak.



















