fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2010. November 26. Friday, 03:00 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
Kecskeméti túra előtt az U17 és az U19

November utolsó hétvégéjén érmes pozíciójuk megerősítéséért lépnek pályára akadémiai csapataink.

2010. november 27. 11:00 KTE-Ereco U19 - Videoton FC-Puskás Akadémia U19 (Kecskemét)
A korosztály Európa-bajnoki selejtezői miatt elhalasztott 6. forduló slágermeccsét rendezik Kecskeméten, ahol a tabella harmadik helyezettje fogadja a listvezetőt. A kép némileg csalóka, ugyanis a KTE számára ez lesz az utoló őszi bajnoki, míg a riválisok még minimum két alkalommal pályára lépnek, a kecskeméti csapat így minden bizonnyal a szombati meccs eredményétől függetlenül lecsúszik a dobogóról. Az őszi listavezető címére jó eséllyel pályázó Vidi ennek ellenére nem mehet biztosra, a KTE ugyanis remekül szerepel otthon, a Széktói Stadionban eddig csak a Honvéd tudott nyerni. Akadémistáink hosszú ideje, október eleje óta veretlenek, a két jó formának örvendő gárda összecsapása így nem kevés izgalmat ígér.

2010. november 27. 13:00 KTE-Ereco U17 - Videoton FC-Puskás Akadémia U17 (Kecskemét)
Ebben a korosztályban jóval egyértelműbbek az esélyek, a Vidi a 3., míg a KTE a 16., vagyis a sereghajtó, a kecskeméti U17 ráadásul még nyeretlen a szezonban, 2 döntetlen mellett 12 vereséget könyvelhetett el a gárda 16-41-s gólaránnyal. Utolsó pontját majd 2 hónapja szerezte a KTE, a tabella elején menetelő Honvéd-MTK duót üldöző Videoton FC-Puskás Akadémia U17 számára így kötelező feladatnak számít az újabb 3 pont begyűjtése.
 

Related news
Vidi's youth teams pick up top spot
2012. June 15.
Talented youngsters sign first professional contract
2012. March 03.
Players train together with the youth side
2010. November 19.
Three Vidi players make the U19 squad
2010. August 17.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek